A Nagy Háború hőseire emlékeznek

Akt.:
A Nagy Háború hőseire emlékeznek
Péntek délután 6 órától Emlékezés a Nagy Háború hőseire címmel nyílik vándorkiállítás a nagyváradi vár L épületében (északi kazamata) egy civil és önkormányzati összefogásnak köszönhetően.

 

A részletekről csütörtök délelőtt a szervezők sajtóértekezletet tartottak az RMDSZ székházában. Huszár István alpolgármester, polgármesterjelölt arra hívta fel a figyelmet: a civil szervezeteknek köszönhetően a nagyváradi magyarság történelmét érintő kiállítást is meg lehet majd tekinteni díjmentesen a Múzeumok éjszakáján, a vár L épületében, melynek megnyitóját péntek délután 6 órától tartják. Az Emlékezés a Nagy Háború hőseire című vándortárlat a debreceni Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtárból érkezik városunkba, és 60 korabeli fotó és oklevél, illetve néhány régi könyv segítségével mutatja be az első világháború 1914-1916 közötti azon szakaszát, melynek az egykori Bihar vármegyei vonatkozásai vannak. Ezzel tulajdonképpen újabb lépés történik abba az irányba, hogy élettel teljen meg az erődítmény.

Pásztor Sándor megyei tanácselnök-jelölt arra emlékeztetett, hogy az első világháborúban együtt harcoltak Észak-Olaszországban (Doberdóban, Isonzóban) a váradi, a debreceni és a székesfehérvári honvédek, illetve az említett három város komoly anyagi és humán utánpótlást nyújtott. Bajtársak lettek a harcokban, és ezeket a küzdelmek helyszínein síremlékek, emlékművek örökítik meg. Az elmúlt évek erőfeszítésének, illetve civil együttműködésének betudhatóan szerencsére lassan a váradi magyarság köztudatába is beépül, hogy elődeink milyen hősiesen helytálltak az ütközetekben, hogy nem rajtuk rajtuk múlott, hogy a háborút végül elveszítette az Osztrák-Magyar Monarchia. Arról is beszélt a politikus: néhány héttel ezelőtt a tárkányi áldozatok emlékünnepségén találkozott Csontos Jánossal, a Hajdú-Bihar Megyei Lovas- és Huszárhagyomány-őrző Sport és Kulturális Egyesület elnökével, és akkor fogalmazódott meg az a gondolat, hogy a kiállítást Váradra is el kellene hozni.

Emlékezetpolitika

Csontos János– aki a tájékoztatón az egykori debreceni II. honvéd huszárezred kapitányi egyenruhájában jelent meg- az emlékezetpolitika fontosságát emelte ki. Azon meggyőződésének adott hangot: „az emlékezetkultúra hálója hiányos”, sokkal többet tudunk Szacsvayról, Kossuthról vagy Petőfiről, mint az időben sokkal közelebbi két világégés nagyjairól, holott az első világháborúban 200 ezer magyar katona esett el, és több mint 500 ezer megsebesült. Hozzátette: azt is reméli, hogy a tárlat kapcsán az emberek kedvet kapnak a kutatáshoz, és esetleg olyan eddig elveszettnek hitt régi fényképek, tablók, kiadványok kerülnek elő, melyek eddig a sufniban vagy a padláson porosodtak, felejtésre ítélve.

Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület vezetője megjegyezte, hogy az I épületben (katonai adminisztráció) egy több mint 300, első és második világháborús korabeli tárgyat bemutató állandó kiállítással rendelkeznek, és ezt is meg lehet majd nézni szombat este 19 órától a Múzeumok éjszakáján. Hangsúlyozta: a néhai katonák nem arra készültek, hogy hősökké váljanak, csupán parancsokat teljesítettek, napjainkban pedig arra kell törekedjünk, hogy mi, illetve az utánunk következő generációk ne kelljen átéljenek olyan borzalmakat, mint ők.

A nyitóünnepségen Meleg Vilmos színművész is fellép Ha majd újra hív a trombita című műsorával, mely részlet egy nagyobb szabású produkcióból. Egyebek mellett megelevenedik a honvédezred váradi indulása, a román front, és a kozák katonákkal töltött különös húsvét is.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter