A művészetek szerencsés találkozása

A művészetek szerencsés találkozása
Nagyvárad – A költészet napján tartották a Fenyőfa a lápon című kötet bemutatóját a Tibor Ernő Galériában. Kiállítás is nyílt a kötet előszavát író Fekete Hajnal és a könyvet szerkesztő, illusztráló Gavrucza Tibor képeiből.

Nagy érdeklődés közepette zajlott le a péntek délutáni könyvbemutató és tárlatnyító. Az egybegyűlteket Bányai Szabados Katalin, a Tibor Ernő Galéria művészeti vezetője köszöntötte, majd a Számadó Ernő születésének századik évfordulója alkalmából megjelent, Fenyőfa a lápon című verseskötet előszavát író Fekete Hajnal képzőművész szólt a családja és a szomorú sorsú költő közti kapcsolatról. Felidézve az egykori emlékeket, annak a véleményének adott hangot, hogy “Ernő bácsi”, akit egész életében üldözött az igazságtalanság, érzékletesen tudta kifejezésre juttatni a hazaszeretetet. A kiadványt szerkesztő és illusztráló Gavrucza Tibor képzőművész, esperes elmondta: egy tarcsai lelkésztől került hozzá a költő hagyatéka, s úgy gondolta, a centenárium kapcsán jó lenne megjelentetni. Szerinte Számadó Ernő szerette az Érmelléket, de valahogy mindig érezte, hogy nem őshonos a lápvidéken. Élete során sokat szenvedett, egyszer például a véletlenen múlt, hogy nem lett öngyilkos.

Szerencsés nap

A két hozzászóló volt tanáraként és Számadó Ernő ismerőjeként Kristófi János festőművész szerencsésnek nevezte a rendezvény napját, amiért a három művészeti ág- a költészet, a zene és festészet- találkozott egymással. Szerinte a versekhez hasonlóan a képekben is látszik a küzdelem, de “ha tízből akár egy is sikerül, akkor nem volt hiábavaló a viaskodás”. A rendezvényen közreműködött a Tálentum együttes és F. Bathó Ida színművésznő. A képeket április 21-ig lehet megtekinteni, hétköznaponként 11-16 óra között.

Ciucur L. Antonius