„A műfordítás is egy szakma”

Pénteken este a Törzsasztal vendége az Illyés Gyula könyvesboltban Barna Imre műfordító volt
Pénteken este a Törzsasztal vendége az Illyés Gyula könyvesboltban Barna Imre műfordító volt
Pénteken este a Törzsasztal vendége a Városháza utcai Illyés Gyula könyvesboltban Barna Imre műfordító volt, akivel Kőrössi P. József beszélgetett. A sorozat november 10-én folytatódik.


Az érdeklődőket Szűcs László főszerkesztő köszöntötte, arra hívva fel a figyelmüket, hogy megjelent a Várad folyóirat legújabb száma. Kőrössi P. József vonatkozó érdeklődésére válaszolva Barna Imre kifejtette: nagyváradi kötődése is van, hiszen nagymamája váradi volt, de gyermekkorában Budapestre költözött, viszont az ő, vagyis a műfordítónak az édesanyja nyáron itt nyaralt, tehát a családban keringenek váradi történetek. Nem mellesleg pedig a dédapja Nagy Endrének az Egy város regénye című művében meg van említve. Ő maga futólag diákkorában járt nálunk, és érdekes módon, valamikor 1979/80 tájékán, amikor az ismerőseit kísérte, a színház mellett véletlenül pont Kőrössi P. Józsefet kérdezte meg, hogy hol van az Ady-kör. Egy másik váradi közös emlékük pedig az, amikor Kőrössi – aki úgy nézett ki, „mint egy Uz Bence-i figura” – szinte sírt örömében, mert megkapta a kitelepedési engedélyt Magyarországra, ő meg csodálkozott azon, hogy milyen ideális helynek látja Magyarországot. Később aztán Budapesten folytatták a barátkozást, egy időben Kőrössi a kiadója is volt neki – magyarázta.

Barna Imre ezután felidézte azt is, hogy a ’70-es, ’80-as években kötődött a magyarországi demokratikus ellenzékhez. Akkoriban a társadalmi élet a lakásokban zajlott, itt találkoztak rendszeresen azok, akiknek hasonló volt az ízlésvilága, a tájékozódási pontja, a kulturális érdeklődése. Folyt az eszmecsere, de házibulik is voltak, szerelmek szövődtek. Amolyan kortünetként két dolog talált egymásra, ami elviselhetőbbé tette a létet: a ’68-as életérzés (divat lett fiatalnak lenni) és az, hogy a politikai rendszer infantilizálta őket. Elkezdett járni a Hétfői Szabadegyetemként elhíresült eseményekre, mely közegben egymásra talált a saját és 1956 nemzedéke, hiszen olyanok tartottak előadásokat fordultak meg ott, mint például Kiss János, Szabó Miklós, Iványi Gábor, Tamás Gáspár Miklós, Mécs Imre, Göncz Árpád vagy Eörsi István. Bekapcsolódott a Kornis Mihály által elindított Naplóba is- ez olyasvalami volt, mint manapság a blog. Három szálon futott, volt egy menetrendje, és Kornis, aki egyébként egy év múltával kilépett ebből, lehetőséget adott különböző embereknek (Spiró György, Réz Pál, Nádas Péter, Demszky Gábor stb.), hogy beleírjanak a saját naplójába.

Műfordítás

Áttérve műfordítói tevékenységére, Barna Imre ezután felelevenítette azt is, hogy egy év kitérővel – ameddig tolmácsként dolgozott – az Európa kiadóhoz került, ahol aztán ottragadt több évtizeden keresztül. Lator László – „aki nagyon tudta dicsérni az embert, de úgy, hogy abból koldult” – kínálta meg lektorálással, majd a munkatársa lett, és rengeteget tanult tőle. „A műfordítónak az a dolga, hogy azt fordítsa le, ami ott van” – volt a kedvenc szavajárása Latornak.

Barna Imre később arról is beszélt: szerinte a műfordítás is egy szakma, azzal a különbséggel, hogy nem lehet iskolában megtanulni, csak a gyakorlatban. „Egy szöveg akkor van lefordítva, ha minden információ, ami benne van, le van fordítva” – vélekedett. Elhangzott: a műfordító tulajdonképpen színészkedik, és úgy fordít, ahogy tud, a műfordítás pedig kompromisszumok eredménye. Arról is szó esett persze, hogy miért kell műveket újrafordítani? Barna Imre szerint – aki néhány éve Rozsban a fogó címmel újrafordította J. D. Salinger magyarul Zabhegyezőként ismert regényét – ennek több oka van: még klasszikus fordításokban is vannak hibák, egy zenei szerzeményt is újra és újra eljátszanak, és az is előfordulhat, hogy egy jó nevű fordítónak kedve van, s kinézik belőle, hogy jó lesz.

Felvetődött még, hogy a meghívott, Umberto Eco, valamint a Nobel-díjas Bob Dylan kizárólagos magyar fordítója, ez utóbbi életrajzírója is, valamint Rilke, és a nemrég elhunyt, pozsonyi származású, magyarul jól beszélő Giorgio Pressburger magyarítójaként is ismert.

Ciucur Losonczi Antonius