A MPP elutasítja az RMDSZ "belső koalíció" javaslatát

A Magyar Polgári Párt (MPP) elfogadhatatlannak tartja a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) azt a javaslatát, hogy a két szervezet úgynevezett belső koalíciót alkosson az őszi romániai parlamenti választásokra – nyilatkozott Szász Jenő MPP-elnök.

A politikus a romániai magyar médiának nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy Markó Béla, az RMDSZ elnöke újabb találkozót javasolt a hét végére Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének. A feleknek egyebek közt abban kellene megállapodniuk, hogy a romániai magyarságot képviselő szervezetek egységesen lépjenek fel az őszi romániai parlamenti választásokon.
Szász azonban továbbra is a választási koalíciót tartja a lehető legjobb megoldásnak”. Az RMDSZ gyakorlatilag azt javasolta az MPP-nek, hogy jelöltjeit indítsa az RMDSZ színeiben, felajánlva, hogy megőrizhetik saját arculatukat. Szász azért nem tartja jó ötletnek ezt, mert – mint mondta – akkor minden az RMDSZ-ről szólna, az RMDSZ dicsekedne az eredményeivel”. Ezért az MPP elnöke azt akarja, hogy választási koalíciót kössenek.
Ennek a koalíciónak ugyan nyolcszázalékos parlamenti küszöböt kell teljesítenie, miközben a romániai magyarság a lakosság csupán 6,5 százalékát teszi ki. Szász viszont úgy értelmezi a választási törvényt, hogy a magyar-magyar koalícióra is vonatkozik az úgynevezett alternatív parlamenti küszöb. Ez azt jelentené, hogy a magyar-magyar választási koalíció akkor is bejuthat a törvényhozásba, ha nem teljesíti a nyolcszázalékos parlamenti küszöböt, de legalább hat képviselő- és három szenátorjelöltje első helyen végez az egyéni választókerületekben.
Az RMDSZ azonban jogilag kockázatosnak tartja ezt a megoldást. Szerintük ez olyan értelmezése a törvénynek, amely ellentmond a jogszabály szellemének. Ezért utólag bárki megtámadhatja a román alkotmánybíróságon a koalíció által elnyert mandátumokat, és nincs biztosíték arra, hogy a taláros testület nem érvényteleníti majd azokat.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .