A micskei diákokra is “ráköszönt” az új tanév

A micskei diákokra is “ráköszönt” az új tanév
Bihar megye – Szeptember 17-én délelőtt hivatalosan is új tanév kezdődött a micskei Miskolczy Károly Általános Iskolában is. Sok szülő, munkahelyéről elkérezkedve jött gyereke “nagy napjára”, az iskolai újév első ünnepi óráira.

A megjelenteket Hodgyai Edit igazgatónő köszöntötte, közöttük egyházi személyiségeket, önkormányzati vezetőket, szülőket, kollégákat – és nem utolsó sorban azokat, akikről valójában ez a nap szólt: a diákokat. Megnyitó beszédében arra sarkalta a diákokat, hogy becsületes és tisztességes munkával érjenek el szép eredményeket. Olyan munkára ösztönözte a jelenlevőket, amely nem felszínes, hanem valós időt és energiát kíván úgy a gyerektől, mint az őket támogató szülőktől, pedagógustól. A továbbiakban Giosanu Leonard római katolikus tisztelendő osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel, a hittel végzett közös munka szépségét és megtartó erejét hangsúlyozva, amihez energiát is kitartást csakis Istentől remélhetünk és kaphatunk.

Koszorúzás

A gyerekek előadása egyben egymás köszöntése is volt, jó példával járva egymás előtt. Zöld Bettina, Oláh Ágota és Bana Anita szavalatai, valamint Kelemen Hunor és Erdei Csongor hegedűjátéka tette emlékezetessé a megnyitót. A micskei furulyacsoport dalai és a kis Görböc néptánccsoport produkciója törte meg az iskolaudvar vakációs csendjét. Az első osztályosok nevében Oláh Csenge – Szalai Borbála versével – már fogadalmat is tett, hogy gyönyörűen meg fog tanulni írni, olvasni ebben a tanévben. A tanévnyitó résztvevői ezután a Jakó kúria udvarára vonultak, Jakó Zsigmond emléktáblája előtt folytatták ünnepi műsorukat, ahol a “görböcösök” népdalokat énekeltek hegedű kísérettel, Erős Joó Béla református lelkipásztor pedig Mózes II. könyvéből választott igével kívánt tartalmas iskolai évet, jó tanulást a diákoknak, és eredményes munkát oktatóinak. Végezetül az iskola szintízes tanulói – Jakab Emőke Boglárka, Tripó Debora, Erdei Csongor és Kelemen Hunor – az iskolások nevében elhelyezték a megemlékezés koszorúját Jakó Zsigmond emléktáblájánál.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter