A „megtalált cirkáló” rejtélye

A „megtalált cirkáló” rejtélye
A képeken jól látszanak a hajótestet, illetve a felépítményt ért találatok, és a nyomok alapján azt a teóriát sem lehet elvetni, amely szerint a katasztrófát a lőszerraktárban történt robbanás okozta.

Megjelentek az első felvételek a második világháborúban elsüllyesztett HMAS Sydney ausztrál cirkáló hullámsírban fekvő roncsairól, de továbbra is rejtély, hogy miért kellett meghalnia mindenkinek a 645 fős legénységből. A 2470 méter mélyen az Indiai-óceánban készült fotók sokat elárulnak az alig harmincperces ütközetről a német Kormoran segédcirkáló és az HMAS Sydney között, de új kérdéseket is felvetnek. A képeken jól látszanak a hajótestet, illetve a felépítményt ért találatok, és a nyomok alapján azt az új keletű teóriát sem lehet elvetni, amely szerint a katasztrófát a lőszerraktárban történt robbanás okozta.

„Nagy erejű detonáció”

Az orr-részből alig maradt valami. „Ez nagy erejű detonációra utal, ami felszakította a fedélzetet és szinte felgyűrte az »A« jelű lövegtoronyra” – mondta John Perryman tengerészeti hadtörténész. A távirányítású mélytengeri kamerával készült felvételeken egy mentőcsónak sem látszik. Nem világos, hogy hová tűntek, hiszen a legénységből senki nem élte túl a csatát. „Elképzelhető, hogy a csónakok is megsérültek és túl rossz állapotban voltak ahhoz, hogy használni lehessen őket, de semmi biztosat nem tudunk még” – mondta Bob Trotter, a hajó felkutatására létrehozott alapítvány (Finding Sydney Foundation) vezetője. A Kormoran 1941. november 19-én, délután 4 óra körül támadt a cirkálóra a nyugat-ausztráliai Perth kikötővárostól 800 kilométerre. A német hadihajó holland kereskedőhajóként azonosította magát, majd amikor már csak ezer méterre volt a rutinellenőrzésre készülő ausztráloktól, hirtelen tüzet nyitott. Az ütközetben a Kormoran is megsérült és el is süllyedt, de a 477 tengerész közül 397 megmenekült és ausztrál hadifogságba esett.

Súlyos kudarc

Az HMAS Sydney elvesztése volt az ausztrál haditengerészet legsúlyosabb kudarca. A roncsokat a csata után 66 évvel, idén március 16-án találták meg. A hírt Kevin Rudd kormányfő személyesen jelentette be. A tragédia körülményeinek vizsgálata tovább folytatódik. A kutatást állami pénzből finanszírozzák. „Ki kell derítenünk végre, hogy pontosan mi történt a Sydneyvel” – nyilatkozott pénteken Warren Snowdown, a védelmi tudományok és személyzet minisztere.