A megoldás a magyar polgármester

A megoldás a magyar polgármester
Nekünk nem egymást kell meggyőzni, hisz egy oldalon, a magyar ügy mellett állunk. Az elmúlt napokban sajnos minősíthetetlenül reagáltak egyesek arra ha régebbi és mai nyilatkozataikat és cselekedeteiket vetettem össze és igen az ellentmondásokat számonkértem.

 

Vegyük sorra mi is történt:

 

1. február 27.-én, miután a liberális párt és Bolojan polgármester többször is megígérte (sajnos nem tartották be) a hatályos utcanevek magyar nevének elfogadását, az RMDSZ úgy döntött a helyi tanácsban megpróbál egy pozitív határozatot kieszközölni.

 

2. február 28.–án, Bolojan sajnos a magyar utcaneveket elutasító határozatot terjesztett elő. Minden román ellenünk szavazott. Biró Rozália nagyon jó és szakszerű érvelését az EMNP jelen lévő városi elnöke nyíltszínen megtapsolta. A tanács azonban elutasította az RMDSZ javaslatát.

 

3. március 1-én az EMNP két vezetője a fentiekre reagálva, azt mondta: „A semmitmondó, gyakran idétlen tükörfordítások erőltetése a váradi magyarság arculcsapása.” Tiszta képzavar amit mondanak. A városi elnökük megtapsolta az RMDSZ-t, a megyei vezetés leszidta, ugyanazért az ügyért. Csupa összhang, nem? Következetes hozzáállás.

 

4. március 5-én előkerült az a fotó ahol ugyanaz az úriember aki még pár napja vehemensen elitélte a tükörfordításokat Nagy József Barna és azt a magyarság arculcsapásának nevezte, épp tükörfordításokat szerel fel az egyik belvárosi ingatlanra. A lelepleződés után ingerülten válaszoltak. Jött egy sor mocskoló levél, minősíthetetlen szövegsor.

 

5. március 12-én publikálásra került egy újabb magyarázkodással és minősíthetetlen hangnemben írt levél. Itt olvasható volt egy magyarázat NJ Barnától a tükörfordítást felszerelő kép kapcsán: „Már az utcanevekért folytatott megmozdulásaink elejétől kezdve elmondtuk, hogy szükséges egy helytörténészekből álló csapat, amelyik elhatározza, melyik utcának milyen nevet javasoljunk. A jelenlegi Primăriei utcának (…) az a javaslat született, hogy (…) maradjon a Városháza u., mint az utca magyar neve.”

 

6. Sajnos megint a számítógép elé ültem és egy olyan fotót találtam, ahol az urakat megint hazugságon fogtam. A javaslatukkal ellentétben azok után, hogy állítólag elhatározták a Primăriei utca Városháza lesz ezentúl magyarul és 2007-ben ezt így is szerelték fel, 2010-ben saját döntésükkel és tegnapi nyilatkozatukkal ellentétben mégis a Teleki utcanevet fúrják és szerelik fel a falra.

 

Mi ez ha nem hazugság. Aki sokat beszél belegabalyodik. Nem volt őszinte a nyilatkozatuk. A fentiekből egy dolog derül ki szerintem, menetközben alakult a stratégia. Nem volt egy világos kép, hol ezt hol azt szerelték fel. A lényeg, hogy mindig ellentmondjanak az RMDSZ-nek.

 

A mi álláspontunk az utcanevekkel kapcsolatosan világos :

 

1. A törvény véleményünk szerint lehetőséget ad a jelenlegi utcanevek lefordítására és kihelyezésére. Sajnos ma a román tanácsosok, még ezt elvitatják tőlünk a nagyváradi önkormányzatban. Ezt nem hajlandó bevállalni Bolojan úr, noha szülővárosában Élesden az RMDSZ kihelyeztette a fordításokat (most jut eszembe ott a tükörfordításokért a most épp EMNP-s fiatalok megdicsérték az RMDSZ-t. Ez is a következetességre utal. )

 

2. Terveink szerint a belváros felújításakor az összes eddig használt és ismert történelmi utcaneveket egy tájékoztató táblára tesszük fel és helyezzük ki. A legrégebbi lesz legalul azzal az év megjelöléssel amikor használták. Szép sorjában haladunk a jelenlegi hivatalos névig, melynek ott lesz a magyar fordítása is. A régi nevek egy barna alapra kerülnek (mint a műemléki tájékoztatóknál). A hivatalos, kétnyelvű tükörfordításos, kék alapon a város jelenlegi címerével kerül kihelyezésre.

 

A fenti megoldásokhoz kell a helyi tanács döntése. Ott sajnos ma kevesebben vagyunk mert egyesek megosztották a magyarságot. 2004-ben, majd 2008-ban is elveszet azon magyarok szavazata akik nem az RMDSZ-re szavaztak. Úgy mint pár napja Szlovákiában, a testvér verseny gyengébb eredményt hozott. Nagyváradon, az ügy megoldásához, a legjobb út egy magyar polgármesteren keresztül vezet. Ma, ezt mindenki tudja, csak az RMDSZ érheti el. Mindent meg fogunk tenni ezért a közös ügyért. Kell még egy egységes, erős magyar tanácsi frakció. Kell az, hogy ne azokat szidjuk akik a magyar ügyet felkarolják, előterjesztik, megszavazzák, hanem azt aki ellene van és ellene szavaz. Nem értem, hogy miért az RMDSZ bántják egyesek az utcanevekért, hisz csak mi egyedül szavaztuk meg a tanácsban. Mi álltunk ki mellette. Nekünk nem egymást kell meggyőzni, hisz egy oldalon, a magyar ügy mellett állunk. Ma legalább 7 román tanácsos kell ide szavazzon azért, hogy legyen bármilyen magyar utcanév.

 

A magam és az RMDSZ részéről ezt a vitát lezártnak tekintem. Fontos, hogy ne durvuljon el annyira egy párbeszéd, hogy utána lehetetlenné váljon a magyar ügyek melletti összefogás. Dolgozzunk mindannyian, de ne egymás ellen. Dolgozzon mindenki a magyarokért.

 

 

 

Szabó Ödön, RMDSZ ügyvezető elnök



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .