A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumot támogató megmozdulást tervez hétvégére az RMDSZ

MTI Fotó: Boda L. Gergely
MTI Fotó: Boda L. Gergely
Hétvégén szimpatizáló megmozdulásra kerül sor a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum mellett, jelentette be Markó Béla szenátor az RMDSZ marosvásárhelyi kampányindító rendezvényén.

A szövetség volt elnöke szerint az akcióra szombaton, este 7 órától kerülhet sor, a helyszínről a napokban döntenek.

Markó beszédében úgy fogalmazott, hogy egy magyar iskolának nincs működési engedélye, és a székely zászlónak sincs engedélye a lobogásra több bírósági határozat szerint. ‘Úgy tűnik, a magyar zászló három színének: a pirosnak, a fehérnek és a zöldnek sincs engedélye egymás mellett lenni’, mondta Markó.

‘Számos székely településen a prefektúra szemében a ‘magyar’ szónak nincs létezési engedélye’ – fogalmazott a volt szövetségi elnök, megemlítve, hogy továbbra sem adta meg a város vezetése az engedélyt egy Sütő András-szobor emelésére, mint ahogy egyes magyar utcanevekre sem.

A képviselő- és szenátorjelöltek bemutatása után az RMDSZ vezetői és szimpatizánsai, élükön Kelemen Hunor elnökkel és Markó Béla szenátorral a római katolikus templomba mentek, ahol a teológiai líceumért celebrált misén vettek részt.

AGERPRES/(RO – szerző: Dorina MATIŞ, szerkesztő: Diana DUMITRU, HU – szerkesztő: TOFÁN Imola)

www.agerpres.ro



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter