A magyarok nyilaitól ments meg minket

A magyarok nyilaitól ments meg minket

“A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” –
foglalták imáikba Nyugat-Európa
népei több mint ezer évvel ezelőtt.
A Partiumi Híd Fesztivál
lovasíjász bemutatóján
megtudhattuk, miért fohászkodtak így
fegyvereseink ellen.


Vasárnapra megnőtt az
érdeklődők száma a
Kökényesd mellett megrendezett
Partiumi Híd Fesztivál
iránt. Ha egyéb fesztiválokhoz
viszonyítva nem is lehet látogatói
csúcsról beszélni a
rendezvény kapcsán, egy bizonyos: vannak
“magyar”, ha úgy tetszik “magyarkodó”
érzelmű, lelkületű emberek
Szatmár megyében is. Olyan emberek, akik
mindezt fel is merik vállalni. Azt pedig, hogy
mindez mennyire jó vagy rossz, mindenki maga
döntse el.


A vasárnap reggel nehezen indult, hiszen szombat
este a Kalapács zenekar
koncertjére buliztak a táborozók.
Az este folyamán mindenki találhatott
magának kedvére való
elfoglaltságot, hiszen népzenére
vagy más műfajra is szórakozhatott.


Vasárnap érdekes előadáson
vett részt néhány
táborozó.
“Médiamanipuláció és
ellenszere” – ezt a címet viselte az az
előadás, melyen a magyarországi
jobboldali média képviselői vettek
részt. Olyan jellegű előadás
volt mindez, melyet a téma iránt
érdeklődők, netalántán
fogékonyak nem olvashatnak a napi
sajtóban. Aki kihagyta, bánhatja. Hogy mi
volt a konkrét téma? Az
előadók – Kúbinyi
Tamás, M. Szabó Imre,
László György, Brády
Zoltán

ügynökmúltról, a kommunista
éra csökevényeinek napjainkban is
érezhető hatásairól, a
besúgókról, az
újságírói szakma
manipulálhatóságáról,
a magukat pénzért eladó
újságírókról
tartottak előadást. Olyan
képviselői ők az
újságrói szakmának, akik
pénzért éppen annak a dalát
éneklik, aki hatalmon van.
Kihangsúlyozták: egy dolgot tehetnek azok
az emberek, akik nem hagyják magukat
befolyásolni és szeretnék az
igazságot meghallani, mégpedig azt, hogy
nem vásárolják meg azokat az
újságokat, nem kapcsolják
televíziójukat arra a csatornára,
amely nem értéket közvetít,
egyszerűen csak butít. A
bértollnokok átkos munkatermékei
ezek, melyekkel szemben csak úgy dacolhatunk,
hogy nem támogatjuk őket, talán ez
lenne az előadáson elhangzottak
lényege tömören.


A nap többi részében a
kalotaszegi Kerecsen és a karcagi
Pusztai Rókák közös
lovasíjász
bemutatójára került sor. A
látványos és
egyébként cseppet sem veszélytelen
program számtalan érdeklődőt
vonzott. A színpadon
néptáncbemutató volt
látható, az
előadósátorban több
előadás, többek között a
Jobbik Magyarországért Mozgalom
elnökének, Vona
Gábor
nak az előadása volt
hallható.


A fesztivál zárónapján,
hétfőn többek között
Eduardo Rózsa Floresről,
valamint Wass Albertről tartanak
előadást.


Este Kormorán, majd
Zanzibár koncert következik,
egyfajta zárásképpen olyan nem
mindennapi esemény várható, mint
tábortűz melletti közös
éneklés a Zanzibár együttes
tagjaival.