A magyarok elméletileg gyermekszeretők

A magyarok elméletileg gyermekszeretők
Nagyvárad- Szombaton az Ady Endre Középiskola dísztermében folytatódott a Magyar Egészségügyi Társaság, a Báthory István Alapítvány és az Erdélyi Múzeum-Egyesület által szervezett szakkonferencia.

Schek Zsuzsa váradi pszihológus a Nagyvárad övezetében élő családok állapota, gyermekvállalási tervei, a magyarok fogyásának okai című tanulmány részleteit is ismertette, melyet a közelmúltban elhunyt dr. Kopp Mária orvos-pszihológus állított össze a Máltai Segélyszolgálat önkénteseinek segítségével. A felmérésben résztvevők 18-75 év közötti magyar lakosok (181-en) voltak, Nagyvárad metropolisz övezetéből, és a megkérdezettek önként vállalták a vizsgálatban való részvételt. Kiderült, hogy a családi állapotot tekintve a 18-29 év közöttiek 11,5 százaléka házas, 66,5 százaléka pedig párkapcsolatban vagy egyedül él.

A harmincasok körében ez az arány 66-10 %, a negyvenesek esetében pedig 88,5- 5 %. Az ötvenes években járók többsége házas, és 25 százaléka elvált, a 60 évnél idősebbeknek pedig a 85 százaléka házas és 9 százaléka elvált. A 18-29 év közöttiek 96 százaléka szeretne gyermeket, és 93 százalékuk gyermektelen. Az összesen tervezett 63 gyermek közül a 20-30 év közöttiek esetében 4 született meg, a harmincasoknál 67-ből 22, a negyveneseknél 66-ból 44, míg az ötveneseknél 91-ből 83 ez az arány. Látszik tehát, hogy 40 év felett megvan az átlag 2 gyermek, viszont ahogy telik az idő, egyre jobban kitolódik a gyermekvállalás a fiataloknál, és a tervezett gyermekek többsége nem születik meg.

A válaszok alapján tehát a magyarok elméletileg gyermekszeretők, a boldogságukat nem tudják elképzelni gyermek nélkül. A terv és vágy azonban ritkán egyezik, és a megvalósulás is mást mutat. A gyermekvállalási kedv csökkenésének az okai közt megemlíthetjük a gazdasági és szociális okokat, illetve többen talán egyfajta asszimilációtól való félelem miatt említik a vegyes házasságot, mint akadályt a gyermekvállalásra.

Programvajúdás

Dr. Deme Judit volt egészségügyi miniszteri tanácsos Egy program vajúdása és születése címmel ismertette a lombikbébi program részleteit. Többek közt arra hívta fel a figyelmet: Romániában 2010-ben 750 pár folyamodott mesterséges megtermékenyítési eljáráshoz saját finanszírozásból. Svájcot, Hollandiát és Írországot kivéve mindegyik európai ország támogat anyagilag mesterséges megtermékenyítési eljárásokat. Nagy Britannia csupán egy procedúrát finanszíroz, míg más európai ország 1-5 eljárást. Dániában a megszületett csecsemők 4 százaléka mesterséges megtermékenyítés útján fogant meg, a Skandináv országokban 3 százalékos, Magyarországon pedig 1 százalék alatti az arány.

Romániában Cseke Attila minisztersége idején, 2011. június 1-jén indult be elméletileg a program, a következő kritériumok teljesítése szükséges: a nő életkora 24-40 év közötti; legalább két éve házastársi kapcsolatban élő stabil pár; a pár legalább egyik tagja román állampolgár, stabil lakhellyel rendelkezik az országban; a pár legalább egyik tagja rendelkezik minimum 24 hónapja egészségügyi biztosítással; a pár egyik tagjának sem lehet gyermeke; csak autolog pár igényelhet támogatást; a nő testtömeg indexe 20 és 30 között van; normál értékek között levő petefészek tartalék-hormon tesztekkel alátámasztva.

A program lefolyása

A beültetésre elszánt pár először ki kell válassza a kórházat, ahol egy szakemberekből álló bizottság összeállítja az iratcsomót, amelyben csak az igénylők nevének kezdőbetűi és egy, a sorrendet mutató szám jelenik meg. A kódozott iratcsomó eljut a szakminisztériumba, és egy szakbizottság bírálja el és hagyja jóvá. 2011-ben a román állam 4 millió lej értékben finanszírozta a programot. Egy procedúra összértéke 1500 eurónak megfelelő lej volt és kb. 800 párnak jelenthetett esélyt.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter