A magyar történelem valójában hadtörténet

A magyar történelem valójában hadtörténet
Valószínűleg az I. világháború óta akkora magyar kontingens nem érkezett Doberdó és Isonzó vidékére, mint a közelmúltban, amikor egy 530 fős közösséggé formálódott csoport járt ott egy emléktúra keretében. A történelmi időutazáson váradi magyarok is voltak.

Júliusban a Budakeszi Alapítvány, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya, az Indóház Közlekedési Kiadó, valamint a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány közös szakmai rendezésében különvonatos kirándulást szerveztek Doberdó és Isonzó környékére, ahol az első világháborúban a legnagyobb magyar véráldozat volt. A Kárpát-medence olyan magyarok lakta vidékeiről, ahol az Osztrák-Magyar Monarchiában hadkiegészítő parancsnokság működött, 530 személy vett részt ezen a tartalmas történelmi időutazáson, köztük három váradi is.
Sárközi Zoltán váradi önkormányzati képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke a Bihari Naplónak arról számolt be: július 20-án reggel 6 órakor sorakozott fel a budapesti honvédség fúvószenekara a keleti pályaudvar peronján, ahol ünnepélyes keretek közt elbúcsúztatták az egy katolikus és egy református pap által megáldott Isonzó-expresszt, melynek szerelvényét a híres címeres Nohab mozdony vontatta egészen a magyar- horvát határig. A 14 vagonból álló vonatot úgy rakták össze, hogy volt egy úgynevezett orfeum kocsi is, ahol a Sebő-együttes zenélt folyamatosan, egy kisebb teremben katonai bemutatókat tartottak, illetve korabeli fegyvereket lehetett megtekinteni, egy másik helyszínen pedig szakértők előadásait meghallgatni. Emellett minden félvagonban a Nagy Háború blog szerkesztői 20 perces fejtágítókat tartottak a doberdói és az isonzói csatákat érintő kérdésekben, melyeknek közönsége nagyon heterogén volt, hiszen az utazók közt egyaránt voltak egészen fiatalok és olyan idős személyek is, akiknek az apja még harcolt az első világháborúban. „Nagyon érdekes előadások voltak, még számomra is tudtak újdonságokkal szolgálni, pedig most voltam tizenkettedik alkalommal Doberdóban”- magyarázta Sárközi Zoltán. A szerelvényen több forgatócsoport tartózkodott, illetve a vonattal párhuzamosan haladt egy külső stáb is, mely szintén megörökítette az eseményeket. Bár először pechként könyvelték el, végül szerencsés véletlennek bizonyult, hogy a szlovén oldalon egy szakasz lezárása miatt a vonatnak egy olyan útvonalon kellett haladnia, mely azon a horvát területen ment keresztül, ami egykoron hadtápvonalként funkcionált. Ugyanakkor a fedélzeten két kiadványt osztottak szét, egy térképekkel gazdagított információs füzetet, és az Isonzó, Doberdó harcterein című brosúrát. A vonaton egy kiállítást is meg lehetett nézni, ennek külön érdekessége, hogy ezeket a digitálisan feldolgozott alkotásokat a váradi dr. Kemény Gyula készítette anno, aki az itteni ezrednek volt az orvosa.

Hősök temetői

Elmondható tehát, hogy igen tartalmasan telt az a több mint 12 óra, amíg megérkeztek Nova Gorica szlovén oldalának vasútállomására. Az ott található kis téren ünnepélyes keretek közt fogadták őket, majd a szálláshelyeikre mentek. (A környék összes szállodája megtelt). Másnap két részre oszlott a csapat, az egyik az olaszországi részt kereste fel az első napon, vagyis Doberdót, a másik pedig a szlovéniait, azaz Isonzót, majd harmadnapon cseréltek, így mindenki látott mindent. Azt az utat, amit lehetett, vonattal tették meg Olaszországig, vagyis a szlovén oldalon az Isonzó felső folyósa mentén majdnem Tolminig vonatoztak, majd autóbuszokkal folytatták az útjukat Kobaridig (Caporettoig), és a felújított egykori lőállásokkal büszkélkedő Kolovrat-gerincig. Minden nagyon precízen volt megszervezve, vagyis hiába zajlottak egyszerre több helyen események, tartottak előadásokat magyar hadszakértők, a különféle csoportok mégse ütköztek egymással. Az elhangzott információk ugyanakkor közérthetőek voltak, vagyis bárki könnyen megérthette ezeket. Külön érdekesség volt, hogy nagyon jó rálátás nyílt a Krn-hegységre, ahol pont váradiak harcoltak ezelőtt száz évvel, napjainkban pedig emléktúrákat szerveznek oda.
Tiszteletüket tették a hősöknek állított temetőkben, Caporettoban megnézték azt a monumentális létesítményt, mely 7 ezer olasz csontjait tartalmazza, és egy másikat, ennél lényegesen kisebbet, ahol több ezer magyar katona földi maradványai porladnak. Ezzel együtt nem mondható el, hogy nem figyelnek oda az ott elesett magyarok emlékének ápolására, sőt, a környéken tulajdonképpen az első világháború emlékéből élnek. Turistavonzó célpont például egy olyan belvárosi vendéglő, melynek terasza a front lőállásokat idéző homokzsákokkal van körbevéve, a vonat pedig egyszer tisztelgésképpen megállt egy olyan viadukton, mely alatt szintén magyar katonai temető van.

Magyarul is

A kirándulás folyamán amúgy büszkeségre, illetve megelégedésre adott okot, hogy számos tárgyi bizonyíték emlékeztetett a váradiak egykori helytállására, valamint a napjainkban megvalósuló kutatói együttműködésre egyaránt. Kiemelendő még, hogy főleg az olaszokkal nagyon jó, mondhatni baráti az együttműködés. Magyarul is ki volt írva például, hogy Isten hozott Isonzó-expressz, de ugyanígy megemlíthető, hogy újrafestették a jelzőtáblákat, kitűnően elolvasható, illetve kivehető, hogy az illető objektum a 4. honvéd gyalogezred emlékhelye, és a nyíl, mely oda vezet. Arrafelé tehát nem szégyen vagy okoz problémát magyarul kiírni, feltüntetni egy emléktáblán valamit… Emellett a váradiak San Martino-i 4-es gúlája az ünnepségek egyik központi részét képezte, valószínűleg nem volt olyan ember, aki ne látta volna ezt. Ugyanakkor a 3-as gúla és környezete is gyönyörűen rendbe van téve. Természetesen Sárközi Zoltán az RMDSZ-frakció nevében egy emlékszalagot tett oda, és a hadtörténészek ott is tartották előadásokat. Meglátogatták azt a foglianoi katonai temetőt is, ahol Ferenc pápa járt idén tavasszal, valamint a visintini magyar katonák emlékkápolnáját is felkeresték, ahol tavaly avatták fel a váradiak emléktábláját. A stanjeli temetőt is látták, ahol egykor katonai kórház működött, illetve az ott levő emlékműnél zajlott ünnepség keretében egy olyan koszorút helyeztek el, melyen a váradiak szalagja is rajta van. A múzeumokba ingyen lehetett bemenni, rendkívül segítőkészek és kedvesek voltak az ottani szakemberek, és úgy vannak kihelyezve a tárgyak, hogy bármit le lehet fényképezni, külön engedély nélkül.

Közösséget alkotott

Az emlék-zarándokút megszervezésében fő szerepet játszott T. Hámori Ferenc, az Indóház magazin főszerkesztője, akinek mindenkihez volt egy-két kedves szava. Figyelmet érdemel még Dr. Töll László ezredes megállapítása, aki az egyik ünnepségen úgy fogalmazott: Magyarország történelme tulajdonképpen hadtörténet, hiszen kevés békeidőszak volt az évszázadok során. Ugyanakkor dr. Pintér Tamás, A Nagy Háború blog szerkesztője arra hívta fel a figyelmet, hogy a kirándulás egyik fő hozadéka az volt, hogy az úton részt vevő több száz fő közösséggé csiszolódott. Emellett, ha azt nézzük, hogy az első világháború több évig tartott, akkor az elkövetkezendő időszakban a centenáriumi évfordulók kapcsán valószínűleg még több ezren fogják felkeresni Doberdó és Isonzó környékét.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter