ERDON Helyi hírek

2011.08.18. 13:05

Mikroállásbörze volt Őssiben

Nagyvárad - Viszonylag kevés munkaadó vett részt a nagyváradi Ifjúsági Házban szervezett mai állásbörzén, de a munkavállalók száma sem közelítette meg a korábbi akciókon résztvevőkét.

Nagyvárad - Viszonylag kevés munkaadó vett részt a nagyváradi Ifjúsági Házban szervezett mai állásbörzén, de a munkavállalók száma sem közelítette meg a korábbi akciókon résztvevőkét.

Az állásbörzét egy uniós projekt részeként szervezte meg Nagyváradon a Golidamy Group Kft., együttműködve a Bihar megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökséggel. Amint Lăzuran Adrian, a cég képviselője kérdésünkre elmondta, az összesen 3,2 millió euró értékű projektet az Interlog Com Kft. nyerte meg, mely három éven keresztül szervez állásbörzéket, valamint ingyenes átképző tanfolyamokat országszerte, együttműködve többek között a már említett céggel.

Tanfolyamok

A Képzéssel, Tanácsadással és Vezetői Kezdeményezéssel Történő Integrálás elnevezésű projekt tavaly májusban kezdődött el, azóta Nagyváradon is megalakult egy úgynevezett jobklub, amely ősztől különféle ingyenes tanfolyamokat szervez majd. Ezekkel első sorban azokat célozzák meg, akiknek már régóta nincs munkahelyük: 24 év alatti fiatalokat, akik legalább hat hónapja munanélküliek, illetve 24 év feletti személyeket, akiknek már egy éve nincs munkahelyük. Többek között kereskedelmi alkalmazottakat, szociális munkásokat, kőműveseket, szakácsokat, könyvelőket képeznek majd. Mint megtudtuk, még elfogadnak jelentkezőket, érdeklődni a 0747.132.356 telefonszámon lehet.

Szegényes kínálat

A csütörtökii állásbörzét első alkalommal szevezték meg, s terveik szerint ezt az elkövetkezendő időszakban egy újabb váradi, majd két vidéki rendezvény fogja követni. A tegnapi rendezvényen 12 munkaadó kínált fel összesen 205 állást. Mindössze négy felsőfokú képzettséget igénylő munkahely szerepelt a kínálatban (többek között elektromérnököt, tervezőmérnököt kerestek), voltak képzettséget nem igénylő állások, valamint több, középfokú végzettséggel rendelkezők számára szóló munkahely: egyebek mellett konfekcióipari alkalmazottakat, vegykezelőket, gépkezelőket, sofőröket, hegesztőt, kereskedelmi ügynököt, minőségi ellenőrt kerestek. Az általunk megkérdezett álláskeresők többsége gyengének tartotta a kínálatot, jóformán egyikük sem talált képzettségének megfelelő munkahelyet. „Csak olyan állásokat látok, amelyeket már hónapok óta hirdetnek az újságokban és nem találnak jelentkezőket. Nőknek jóformán semmi nincs” - válaszolt kérdésünkre az egyik álláskereső. Daciana Nica, a Bihar megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség aligazgatója szerint a gyenge részvétel főleg a nyári szabadságolásokkal magyarázható. „Ez tulajdonképpen egy mikro állásbörze, melyhez hasonlót többször is fognak majd szervezni” - tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!