A Magyar Polgári Párt elnöksége kizárta az egyik volt alelnököt

Akt.:
Bálint József, az MPP korábbi alelnöke. Forrás: foter.ro
Bálint József, az MPP korábbi alelnöke. Forrás: foter.ro
A Magyar Polgári Párt (MPP) országos elnöksége kizárta a párt soraiból Bálint Józsefet, az MPP korábbi alelnökét, Sepsiszentgyörgy volt alpolgármesterét, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenzékeként megalakult politikai szervezetek összefogását szorgalmazta – írta keddi számában a Háromszék napilap.

Bálint József egy hétfői sajtótájékoztatón felidézte, azért került konfliktusba pártja vezetésével, mert nem helyeselte az MPP és az RMDSZ együttműködését. Emlékeztetett arra, hogy az MPP – amelynek megalakulása óta tagja volt – “a választás szabadsága” jelszóval kezdte politikai tevékenységét, és az RMDSZ-szel szemben akart alternatívát felmutatni.

Az MPP azonban 2015 decemberében az RMDSZ-szel politikai megállapodást kötött, amely a 2016-os önkormányzati és parlamenti választásra is kiterjed. Bálint Józsefet március 9-én az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által is támogatott sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltként mutatta be Toró T. Tibor, az EMNP alelnöke. Toró akkor reményét fejezte ki, hogy Bálint József az EMNP és az MPP közös jelöltje lesz.

Bálint József elmondta: kizárása a pártból azt is jelenti, hogy nem lehet az MPP és az EMNP közös polgármesterjelöltje. Hozzátette, ezért arra készül, hogy függetlenként indul az EMNP támogatásával.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter