A magyar műfordítás sajátos

A magyar műfordítás sajátos
Szerda este a 28. Festum Varadinum keretében a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete, illetve Szilágyi Ibolya elnök meghívására Molnár Judit tanárnő tartott előadást a Szigligeti Stúdióban.

A magyar műfordítás különbözik más népek hasonló irodalmi tevékenységétől, megvannak a sajátos körülményei. Egyedi, hogy neves, abszolút első rangú írók, költők vállalkoznak erre, és ennek olyan hagyománya van, mely valószínűleg ezután sem fog változni, hiszen a napjainkban is folytatódik- hangsúlyozta előadásában Molnár Judit tanárnő, közíró. Az egész talán azzal kezdődött, hogy Szent István, amikor felvetette a magyarokkal a kereszténységet, elrendelte, hogy az állami kommunikációban a nyelv a latin legyen, mivel szerinte a magyar nyelv használata pogány emlékeket hoz elő. Az első ránk maradt és ismert nyelvemlék, mely műfordításnak tekinthető, az 1300 körül keletkezett Ómagyar Mária-siralom, melyet egy névtelen apáca magyarított. Ezután a reformációnak kellett eljönnie ahhoz, hogy teljes erővel feltörjön a fordítási kényszer. Sylvester János prédikátor miközben egy magyar-latin szótárt állított össze, döbbent rá arra, hogy a magyar nyelv megfelel az antik időmértékes verselésnek. Az magyar nípnek címmel le is jegyezte, hogy a magyar nyelv alkalmas az ókori szent szövegek átültetésére.

1590-ben Károli Gáspár lefordította a Bibliát, majd érdekes módon jó sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a világi szépirodalomban is megjelenjenek a fordítások. Az úttörők a magyar irodalom olyan nagy alakjai voltak, mint Vörösmarty, Petőfi és Arany. Vörösmarty például még 30 éves kora előtt fordított Shakespeare-t, és bizonyított a Szent-Iván-éji álomnak a hatása a Csongor és Tündérre. Arany és Petőfi pedig felosztották egymást közt Shakespeare műveit.

Nagy generáció

A 20. század elején induló nagy generáció (Ady, Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, Radnóti, Illyés Gyula, József Attila, Weöres Sándor) örökölte úgymond az említett hármastól a műfordítási készséget, és alakította ki ennek három változatát. Babits abszolút alázattal viszonyult az eredeti szöveghez, Kosztolányinál teljesen mindegy volt, hogy kit fordított, mert végül mindegyikből „Kosztolányi-vers” lett, míg a többiek e két véglet közt az arany középutat választották. És az idő mintha Tóth Árpádot igazolná. Érdekes Ady esete: talán megérezte, hogy valami hiányzik, vagy csak így adódott nála, de nem a saját kortársait, hanem az egy generációval korábbi Baudelaire, Verlaine és Rimbaud műveit fordította. Néhány évtizeddel később pedig Faludy sajátos egyéni vállalkozásként az átírást űzte, ami tulajdonképpen se nem fordítás, se nem önálló mű.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .