A Magyar Kultúra Ünnepe – ismét

A Magyar Kultúra Ünnepe – ismét
Tizenötödik alkalommal tartják meg a Magyar Kultúra Ünnepe elnevezésű rendezvénysorozatot. Szombaton kezdődik, Berettyóújfaluban, és Váradon folytatódik. Íme a részletek.

Idén is megtartják a Magyar Kultúra Ünnepe elnevezésű rendezvénysorozatot, Nagyváradon és Berettyóújfaluban, közös szervezésben. Csütörtökön Váradon Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere, Biró Rozália szenátor és Szabó Ödön képviselő együtt számolt be a részletekről. Biró Rozália elmondta: „amióta nincs magyar alpolgármester Váradon, az itteni önkormányzat nem támogatja ezt a rendezvényt, ezért helyette az RMDSZ vállalta fel a társszervezést” – de reméli, hogy később rendeződhet ez. Összesen 16 civil szervezet dolgozik a rendezvénysorozaton. Muraközi István hangsúlyozta: „már megvan a szervezés rutinja, ugyanakkor minden évben szeretnénk valami újat is nyújtani, épp azért, hogy ne csak rutinszerű seregszemle legyen”. Újfaluban egyébként EU-pénzből, 127 millió forintból most újították fel a művelődési házat, és azóta az első nagyobb rendezvénysorozat lesz ez.

A program

Szabó Ödön a rendezvény programját ismertetve jelezte: 15 év közös munkája van ebben a sorozatban. „Más területekre is áttevődik az együttműködés. Az első utat a kultúra révén tettük meg Várad és Berettyóújfalu között, de most már például biciklivel is megtejetjük, hiszen rövidesen kerékpárút is összeköti a településeket. Ugyanakkor például a Szigligeti Társulat művészei is mind gyakrabban vendégeskednek ott és a régióban.
A Magyar Kultúra Ünnepén tehát lesznek rendezvények Berettyóújfaluban is. Ami a váradi helyszíneket illeti, ezek közül az első január 20-án lesz: 18 órától mutatják be a nemrég elhunyt Kordics Imre Nagyvárad fontosabb utcái 1940–1944 című kötetét, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban. Másnap A nemzeti kultúra szolgálatában című előadást hallgathatják meg dr. Pomogáts Béla irodalomtörténésztől, Meleg Vilmos színművész közreműködésével, majd a szerelem magyar kultúrában betöltött helyéről, tematikájáról tartanak előadást a Szent László Líceum diákjai, ezt követően dr. Fleisz János értekezik a 15 éves BINCISZ-ről (Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége). Zenei műsort ad a berettyóújfalu zeneiskola növendékeinek és tanárainak rézfúvós kvintettje. Ezen rendezvények helyszíne a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum díszterme. 18 órától az Ady Endre Emlékmúzeumban mutatják be a BBC History folyóirat nagyváradi különszámát. Ebben öt cikk szerepel Váradról, a szerzők között van Kormányos László, Péter I. Zoltán. Január 22-án 17 órától Gombos Ferenc fotóművész tárlatát nyitják meg a Tibor Ernő Galériában. Az ünnepi gálaest pedig 19 órától a színházban lesz. Ott köszöntőt mond majd Muraközi István, valamint Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és átadják a Magyar Kultúra-díjakat, valamint a Jakobovits-díjat. Szabó Ödön elmondta: szerdán hozta meg döntését a díjazottakról a kulturális szakbizottság. Ezt követően Molnár Ferenc Liliom című előadását láthatják az érdeklődők. A gálaestre meghívókat lehet igényelni az RMDSZ-nél, ugyanakkor belépők válthatók a színház jegypénztárában.

Szeghalmi Örs