A magyar közösség vegyen részt a döntésben

A magyar közösség vegyen részt a döntésben
Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke családjával együtt szavazott vasárnap reggel a nagyváradi Ady Endre Középiskolában.

A szavazat leadása után a helyi sajtónak adott nyilatkozatában elmondta: véleménye szerint magas részvételre lehet számítani, és pontosan ezért nagyon fontos, hogy a magyar közösség is vegyen részt és mutassa fel magát közösségként is a választáson.

„Tiszteletet kértünk és mutattunk fel mindenki irányába az elmúlt hetekben is, jó volt látni, hogy a magyar közösség nevében beiratkozott jelöltünk, Kelemen Hunor teljesítményéről a szakértők, elemzők csak kedvezően nyilatkoztak. Olyan televíziós csatornák sem tudták megkérdőjelezni üzeneteink hitelességét, korrektségét, akik nem éppen arról híresek, hogy magyarbarátok lennének. A jó teljesítmény eddig egyéni, legfeljebb szervezeti volt, most a magyar közösségen a sor, hogy éljen állampolgári jogával, és minden egyes tagja menjen el szavazni, láttassuk magunkat ezen a megmérettetésen is. Kérem minden barátomat, ismerősömet, kollégámat, és közösségünk összes tagját, ebben a szemerkélő esőben is szánjuk rá azt a pár percet, és szavazatunkkal mutassuk meg, hogy igenis ez az ország nem egyszínű, hanem itt jelentős mértékben élünk mi is, magyarok. Most a délelőtti adatok alapján a mi közösségünk részvétele alacsonyabb, mint a román közösségé. Kérem, mindenki tegyen egy gesztust, és azontúl, hogy elmegy szavazni, biztassa barátait, ismerőseit, rokonait, szomszédait arra, hogy menjenek el ők is. A legfontosabb, hogy vegyünk részt a döntésben” – nyilatkozta Szabó Ödön képviselő.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .