A magyar kissebbséget hátrányosan érintő kérdés

Az RMDSZ megkerülhetetlen tényező a
magyar-román kapcsolatokban, függetlenül
attól, hogy a szervezet részese a
kormánykoalíciónak vagy
ellenzékben van-jelentette ki Szabó Vilmos, a
Magyar Külügyminisztérium
államtitkára pénteken, Bukarestben.

Markó Béla, az RMDSZ elnöke a
Szövetségi Elnöki Hivatalban fogadta az
államtitkárt, akit
tájékoztatott a romániai belpolitikai
helyzetről, ehhez kapcsolódóan az RMDSZ
helyéről, szerepéről, illetve
felkészüléséről az őszi
államelnök választásra. A
szövetségi elnök arról is
beszámolt, hogy ellenzéki helyzetben az
RMDSZ-nek számos, a magyar közösség
egészét érintő gonddal kell
szembenéznie, és arra kérte az
államtitkárt, hogy a magyarságot
érintő kérdéseket a román
külügyminisztériumban folytatott aznapi
tárgyalásain is vesse fel, elsősorban
azt, hogy a magyar szakembereket
eltávolítják a dekoncentrált
intézmények éléről.
Elmondta, az RMDSZ ezt a helyzetet az elmúlt
hetekben sem hagyta, és ezután sem hagyja
szó nélkül.


„Nem engedhetjük meg, hogy magyarellenes
szándékok érvényesüljenek,
akár Romániában, akár
másutt a Kárpát-medencében, a
romániai magyarokat aggasztja például
az, ami Szlovákiában történik,
és amely legutóbb egy korlátozó
szándékú nyelvtörvény
elfogadásában nyilvánult meg: nem
szabad engednünk, hogy a
Kárpát-medencében ezek a
szándékok
érvényesüljenek”- szögezte le
az RMDSZ elnöke.


Szabó Vilmos hangsúlyozta: a
jószomszédi kapcsolat közös nemzeti
érdek, és az
együttműködés akkor lesz sikeres az
Európai Unióban, ha a két
ország összehangolja politikáit.
“A kisebbségek helyzetének
alakulása alapvetően befolyásolja a
kétoldalú kapcsolatokat. Akkor lehet a
jószomszédi kapcsolat jó és
eredményes, ha a kisebbségek, a magyar
kisebbség Romániában, a román
kisebbség Magyarországon nem érzi
magát fenyegetve és
veszélyeztetve”-mutatott rá. E
tekintetben az RMDSZ-nek döntő szerepe van,
mondta, hozzátéve, partnereinek is
megfogalmazza azt, hogy Magyarország
megkerülhetetlen tényezőnek tekinti az
RMDSZ-t a két ország kapcsolatában,
akkor is, ha az részese a
kormánykoalíciónak, és akkor
is, ha ellenzékben van.


A külügyminisztériumi
államtitkár szerint fontos és
természetes az, hogy az ősszel, ezúttal
Romániában sorra kerülő
közös kormányülés
napirendjének
előkészítésében a
két ország kisebbségeinek a
képviselői vegyenek részt,
hangsúlyozva egyúttal az RMDSZ
ezirányú jelenlétét. Elmondta,
a magyar-román kisebbségi
vegyesbizottság mihamarabbi
összeülését is szorgalmazni fogja,
hiszen a testület elmúlt két
ülésén nem sikerült elfogadni
közösen aláírt dokumentumot.
Ugyanakkor hasznosnak tartaná, ha erre még az
együttes kormányülést
megelőzően sor kerülne, hogy a
magyarságot negatívan érintő
kérdésekben legyen
előrelépés.


Szabó Vilmos kitért a dekoncentrált
intézményvezetők
leváltásának a
kérdésére is, vélekedése
szerint itt mutatkozik meg a legnagyobb
eltérés a két fél
álláspontjában. A román
felfogás szerint a kérdés
tisztán politikai és összefügg az
országgyűlési választások
után kialakult helyzettel és az új
kormány megalakulásával. Ezzel
szemben, Magyarország álláspontja az,
hogy döntően a magyar kisebbséget
hátrányosan érintő
kérdésről van szó, hiszen annak
függetlennek kell lenni bármilyen
választástól és attól
is, hogy a magyar kisebbséget képviselő
szervezet kormányzó helyzetben van-e avagy
sincs, mutatott rá. Hozzátette, fontos az,
hogy a magyarság megfelelően legyen
képviselve ezekben az intézményekben
azokon a területeken, ahol a
többségét adja a lakosságnak,
vagy legalábbis messze a 20 % fölötti,
egészen 70-80%-os részaránya van:
ebben kitüntetett helyet foglal el az oktatás.