2012.01.22 12:06; Frissítve: 2012.01.22 12:06


A Loki ellen készül az Olimpia

A Loki ellen készül az Olimpia
Szombaton 14 órától Debrecenben játszik felkészülési mérkőzést az Olimpia, vasárnap 11 órától pedig Szamoskrassóval mérkőzik Csík legénysége.

 

Első felkészülési mérkőzését játssza szombat délután a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgócsapata az alapfelállásban, az ellenfél pedig a Debreceni VSC második számú, másodosztályos csapata lesz. A „felvezetőben” a Loki többszörös bajnokcsapata játszik majd barátságosat Balmazújváros együttese ellen, 14 órától (romániai idő szerint) pedig a DVSC II, illetve a nagycsapatból azok a játékosok, akik nem kaptak szerepet a délelőtti meccsen, a szatmáriak ellen mérkőznek a debreceni Oláh Gábor utcai műfüves pályán.

Mint arról beszámoltunk, a „sárga–kékek” az elmúlt hétvégén az Érkávási Olimpia ellen már játszottak egy felkészülési meccset, akkor viszont többnyire az ifik kaptak szereplési lehetőséget, így is 2–0 arányban győzött a szatmárnémeti együttes. Ezúttal Csík Tibor vezetőedző a felnőttekre is számít, 30 fős kerettel utazik a cívisvárosba. „Két csapatot állítok fel, az egyik fog az első félidőben játszani, a másik tizenegyes a szünet után lép pályára. Biztos vagyok abban, hogy jó edzőpartner lesz a Loki, ezért egy nagyon jó meccsre számítok” – mondta Csík Tibor. Azok a játékosok, akik nem kapnak majd szerepet Debrecenben, azok vasárnap 11 órától a szatmárnémeti Rania Sportbázis műfüves pályáján a Szamoskrassói Someşul ellen játszhatnak.

Hétfőn reggel még az Olimpia Stadionban fog tréningezni a legénység, délben pedig Aknasugatagra utaznak egyhetes edzőtáborba. „Körülbelül harminc játékos jön majd az edzőtáborba, de még nem véglegesítettem a keretet. A hétvégén készítem el a listát” – tette hozzá a vezetőedző.



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi sport hírek
Unirea-döntetlen Szalontán
Bihar megye - Gól nélküli első félidő után 1-1-es döntetlent játszott szerda délben Szalontán a III-Ligás [...] tovább »
Szerdán elmaradt az Olimpia edzése
Szerdán csak erőléti gyakorlatokat tudtak végezni a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgócsapat játékosai, az [...] tovább »
Asztalitenisz Iris Kupa
Újabb asztalitenisz megmérettetés helyszíne lesz e hét végén a borsi sportcsarnok. A Wirax Kupa elnevezésű [...] tovább »
„Háromkarikás” formában Edmonton előtt
Megőrízte veretlenségét a Világligában a román férfivízilabda válogatott, amely Törökország kétszeri, [...] tovább »
Számot vetettek a sportiskolások
A Nagyváradi Bihorul Sportközépiskola aligazgatója, Lucian Stance kedden délelőtt sajótájékoztató keretében [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása