Bál

2020.01.30. 17:24

Hópehely bált szervezett a PKED

Második alkalommal szervezett álarcos bált a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete (PKED), mely idén a Hópehely bál elnevezést kapta. A részvevő fiatalok elegánsan, szépen felöltözve jelentek meg, s az álarc se hiányozhatott.

Ciucur Losonczi Antonius

Az alkalomhoz illő, papírból kivágott hópelyhekből komponált díszlet, illetve a színpadon egy kastélyhomlokzat látványa fogadta az érkezőket, mely alkotások a Partiumi Keresztény Egyetem néhány képzőművészet szakos hallgatójának a keze munkáját dicsérték. Egy terített asztal is „kellette” magát ugyanakkor, üdítőkkel, gyümölcsfalatkákkal. A szervezők kérésének eleget téve, a részvevő fiatalok elegánsan, szépen felöltözve jelentek meg, s az álarcok sem hiányozhattak. A rendezvény célja a diákközösség összekovácsolása volt, a programokat is ennek jegyében állították össze.

A szervezők részéről Szitai Erzsébet és Bedreag Stefánia köszöntötték a megjelenteket, Pálfi József rektor üdvözletét pedig Maior Enikő dékán továbbította. A nyitótáncot Bittenbinder Éva és Zatykó István Dávid mutatta be, egy szépen és ízlésesen kidolgozott koreográfia mentén, majd kialudtak a fények, s a diszkófélhomályban gyorsan benépesült a táncparkett. Mivel a bált főleg azzal a szándékkal rendezték, hogy a megszólítottak jobban megismerjék egymást, a játékos próbák közt olyanok is voltak, amikor a vendégek nem azzal a párjukkal kellett táncoljanak, akivel jöttek.

Bálkirályt és bálkirálynőt is választottak, a szavazásnál nemcsak a népszerűség számított, hanem arra is tekintettel voltak, hogy ki hogyan teljesített a táncversenyen. A jó hangulatot a tombolavásárlás lehetősége fokozta, a talpalávalót a Roby Köszi Band együttes biztosította.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában