A legmodernebb hőerőmű Romániában

2Hozzászólás
A legmodernebb hőerőmű Romániában
Amikor elkészül, Romániában a legmodernebb lesz a Váradon épülő, gázturbinás hőerőmű – jelentette ki Mircea Mălan alpolgármester. A munkálatok egyes fázisaival jobban állnak az ütemtervhez képest, másokkal viszont bizonyos fokú késésben vannak.

Nagyvárad alpolgármestere az épülő létesítmény helyszínén beszélt tegnap a helyi sajtónak a nagyszabású beruházásról, elmondva, hogy a város hőszolgáltató rendszerének felújítása 77,7 millió euróba kerül, ebből 54 millió euró az új, gázturbinás hőerőmű építése. Mălan kifejtette, hogy miután megépül, a gázturbinás hőerőmű legalább két lényeges problémát old majd meg Nagyváradon: egyrészt lényegesen csökkenteni fogja a veszteségeket, amelyek jelenleg az elavult technológia alkalmazása és a régi hálózat miatt rendkívül magasak, és ennek eredményeképpen csökkenni fognak az üzemeltetési költségek, másrészt pedig egy súlyos környezetvédelmi gond is megoldódik, hiszen az új erőmű sokkal környezetbarátabb, mint a jelenlegi. „Gyakorlatilag jövő tavasztól kezdve az a füst, ami ebből, az 1966-ban épült kéményből kijön, a múlt körébe fog tartozni. Ez egy olyan hőerőmű lesz, amiből nincs még egy Romániában” – fogalmazott Mălan.

Tempós munka

A gázturbina 45 mW/óra elektromos energia és közel ötven mW/óra hőenergia teljesítményre képes, a két forró vizes kazán teljesítménye 100 gigakalória, azaz 116 mW/óra, sorolta az új erőmű paramétereit az alpolgármester, hozzátéve, hogy a munkálatok 58 százalékával készültek el eddig, a berendezések és felszerelések túlnyomó többsége már megérkezett. Mălan hangsúlyozta: mind az önkormányzat, mind pedig a kivitelező legfőbb célkitűzése az, hogy decemberig az összes munkálatot elvégezzék, és az azt követő egy-három hónap a tesztidőszak legyen. Az alpolgármester fontosnak nevezte, hogy az uniós finanszírozású projektben lehetőleg minden munkálatot el tudjanak számolni. Kifejtette, hogy a munkálatok egyes fázisaival jobban állnak az ütemtervhez képest, más munkálatok viszont bizonyos fokú késésben vannak.

Ami már megvan

A továbbiakban az alpolgármester a létesítmény már elkészült elemeit mutatta be a jelenlevő újságíróknak. Mint mondta, a General Electric vállalat által gyártott turbina már a helyére került. Ez gyakorlatilag egy repülőgép motor, amit az igényeknek megfelelően alakítottak át. Már elkészült a hővisszanyerő és egy negyven méteres kémény. A turbina gázt égetve nyeri ki az elektromos energiát, a gázok 500 Celsius fokon haladnak át a hővisszanyerőbe, amelynek az a szerepe, mint neve is mutatja, hogy visszanyerje a hőenergiát, magyarázta Mălan. Már elkészült a két forró vizes kazán is, amelyeket a téli időszakban fognak üzemeltetni, az ötvenöt méter magas kémények alapja is megvan már, részletezte az elöljáró, aki érdekességként megemlítette, hogy míg a jelenlegi erőmű kéményeit mechanikusan rögzítették a kazánokhoz, addig itt más technológiát alkalmaztak: a kémények felső részén lesz egy olajjal teletöltött henger formájú tartály, amely arra szolgál, hogy erős szél esetén kiegyenlítse a kémények kilengését, így már nem lesz szükség arra, hogy a kéményeket mechanikusan rögzítsék a kazánokhoz. Mivel melegben ezek a berendezések kisebb hatékonysággal működnek, ezért beszereltek egy levegőhűtő rendszert is, aminek köszönhetően 8–10 százalékkal nő az üzemeltetési hatékonyság, folyatta az alpolgármester. Már szinte teljesen megépült a villanytelep is, amely fölött az irodákat alakítják ki.

Északi építőtelep

A felsorolt építmények a munkatelep déli részén helyezkednek el, de a másik, északi területen is gőzerővel folynak a munkálatok. Itt az egyik legfontosabb létesítmény a hőtároló lesz, amelynek az alapját már kiöntötték: több mint hatszáz köbméter betont használtak fel, ami nem is csoda, hiszen a hőtárolóban 8500 tonna víz lesz. Az erőmű által megtermelt hőt tárolják majd itt, és amikor a turbina nem működik – főként éjszaka, amikor olcsóbb az áram –, akkor a hőtárolóban lévő hőenergiát fogják használni a fűtésre és a víz felmelegítésére, magyarázta a részleteket Mălan.

Mikortól?

Az alpolgármester szerint szeptemberben kezdik a berendezések tesztelését; a turbinát először üresben fogják kipróbálni, és októberben, amennyiben az erőművet sikerül hozzákötni a gázvezetékhez, megkezdődhet a gázégetéses üzemmód is. Kérdésre válaszolva Mălan hozzátette, hogy már megszerezték a szükséges engedélyeket a mintegy 950 méternyi gázvezeték megépítéséhez, és hamarosan elkezdődhet ez a munkálat is, aminek nyomán az erőművet csatlakoztatni fogják a gázhálózathoz. Arra a kérdésre, hogy mikor fogják üzembe helyezni az új erőművet, Mălan azt válaszolta, hogy a következő téli időszakban már elképzelhető, hogy egyszerre fogják működtetni a jelenlegi és az új hőerőművet, de az biztos, hogy a 2016–2017-es téli szezontól már csak az új hőerőmű fog üzemelni.

Pap István



2Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

HTML version of comments