A légi baleset és a mentés körülményeit is vizsgálják a román hatóságok

Akt.:
A légi baleset és a mentés körülményeit is vizsgálják a román hatóságok
A román hatóságok nemcsak a hétfőn délután bekövetkezett erdélyi légi baleset körülményeit vizsgálják, hanem azt is, hogy miért nem találták meg azonnal a mentők a szerencsétlenül járt kisrepülőgép roncsait.

A repülőgép valamennyi utasa túlélte magát a balesetet, de ketten közülük meghaltak, mire a mentésben részt vevők hat óra elteltével rájuk találtak.

Victor Ponta miniszterelnök kedden Liviu Dragnea kormányfőhelyettest bízta meg annak a kivizsgálásával, hogy miként vettek részt a repülő roncsainak a keresésében az illetékes állami szervek. A kormány arra készül, hogy már szerdai ülésén elemzi a mentés körülményeit, és levonja a megfelelő következtetéseket – közölte a kormányfő.

A romániai légi irányítást végző hatóság (ROMATSA) elnöke, Aleodor Francu a Mediafax hírügynökségnek elmondta, a térségben a gép jegesedését előidéző meteorológiai jelenségek voltak tapasztalhatók. A pilóta nem sokkal a baleset bekövetkezte előtt a nagyszebeni légi irányításnak jelezte, hogy sűrű ködben halad, és 2100 méterre csökkenti a repülési magasságot.

A romániai televíziókban megszólaló kommentátorok általában a hatóságokat hibáztatják amiatt, hogy a sebesültek és a mentők közötti telefonkapcsolat ellenére, csak hat óra alatt sikerült megtalálni a repülőgép roncsait. Amint rögzítik, ekkor sem a drága pénzen vásárolt felszerelések vezették el a mentőket a baleset helyszínére, hanem a keresésbe bekapcsolódó önkéntesek.

A balesetben Románia egyik legelismertebb pilótája és egy orvostanhallgató vesztette életét. A repülőgép másodpilótája, és a fedélzeten utazó négy orvos súlyos sérüléseket szenvedtek. A sebesülteket ellátó kolozsvári klinika illetékeseinek közlése szerint valamennyien eszméletüknél vannak, és állapotuk stabil.

A Britten Norman 2 típusú kisrepülő Bukarestből Nagyváradra tartott, amikor hétfő délután az Erdélyi Szigethegységben egy erdős, hegyes területen végrehajtott kényszerleszállás közben balesetet szenvedett.

A repülőgépen utazó orvosok egy agyhalott beteg szerveiért utaztak Nagyváradra. A hatóságokat a repülőgép egyik orvos utasa riasztotta, aki azt is közölte, hogy elsősegélyt nyújt a társainak. A helikopteres mentést lehetetlenné tette a térségre leereszkedő sűrű köd. A földi keresést a nehéz terepviszonyok mellett a köd, a hó, a sötétség és a nyirkos hideg is nehezítette.