A kultúránk a közös értékünk

A kultúránk a közös értékünk
A január 17-24. közt zajló A Magyar Kultúra ünnepségsorozat keretében péntek délután a BINCISZ és az EMKE szervezett programot a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében könyvbemutatóval.

Az érdeklődőket üdvözlő és a további folyamatos szervezéstől elköszönt dr. Fleisz János egyetemi tanár, a BINCISZ elnöke és az EMKE alelnöke felidézte, hogy 16 éve, vagyis 2001. január 22-én bonyolították le először A Magyar Kultúra Napját Porkoláb Lajos berettyóújfalui népművelővel közösen, így az idei a 17. ilyen jellegű rendezvény. Kezdetben csupán egynapos volt, aztán az évek folyamán volt olyan időszak, hogy kiterjedt 12 napra is, a most éppen zajló ünnepségsorozat 10 napig tart. Előfordult, hogy egy évben több mint 20 eseményt rendeztek, összesen pedig körülbelül 200 rendezvény vonzott több mint 20 ezer érdeklődőt. Jelentős ünnepségsorozattá nőtte ki tehát magát Biharországnak a határ mindkét oldalán, ami azért lényeges, mert bizonyítja, hogy magyar kultúránk napjainkban is az egyik legfontosabb összetartó és identitásmegőrző erő. Idén újdonság, hogy a Szent László Líceum nem csupán partnerként és házigazdaként, hanem társszervezőként is megjelent, és bekapcsolódott az EMKE is. “A kultúránkat nem csupán a napján vagy az ünnepén kell ápolni, terjeszteni és továbbörökíteni, hanem a hétköznapokban is, nem engedve azt, hogy veszítsen a színvonalából”- nyomatékosította dr. Fleisz János.
Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület Debrecen elnöke úgy fogalmazott: 17 év nagy idő és “olyat sikerült megvalósítani, amit nem lehet abbahagyni”. Ugyanakkor Márai Sándortól és Wass Alberttől vett idézetekkel szemléltette, hogy mit jelent a kultúra.

Könyvbemutató

Zalder Éva iskolaigazgatónő a saját, a tantestület és a diákok nevében megtisztelőnek nevezte hogy ismét a líceum szolgálhatott otthonául az összejövetelnek. Úgy vélte: jelzésértékű, hogy együtt ünnepelnek a civil szervezetek, illetve a különféle értelmiségi rétegek képviselői.
Dr. Pomogáts Béla budapesti irodalomtörténész sajnos betegség miatt nem tudott eljönni, így Fleisz János: Városfejlődés, regionális átalakulás. Nagyvárad, Partium, Erdély című tanulmánykötetét Porkoláb Lajos mutatta be, illetve beszélgetett erről a szerzővel. Mint elhangzott, abban az értelemben folytatása eddigi munkásságának, hogy tartalmazza azokat a szövegeket, amik a korábbi könyvekből kimaradtak, valamint a legfrissebb kutatások eredményeit és a közelmúltban tartott előadások anyagát.
Egyebek mellett elérhetővé tette az erdélyi magyar sajtótörténet váradi vonatkozású részeit, beleszőtte Nagyvárad 20. századi várostörténetét és gazdagította, aktualizálta ’48 váradi kötődésű hőseinek adatait. Ez dr. Fleisz János 19. könyve, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával jelent meg a Litera Print kiadó gondozásában, és olyan koncepció mentén lett összeállítva, hogy változatos legyen, mert a szerző szerint csak így hatásos egy tanulmánykötet.
Az ünnepségen fellépett Meleg Vilmos színművész, a Szilligeti Színház tagja és a berettyóújfalui Körömvirág együttes (Kocsis Csaba, ifj. Miczura Károly és Szászné Ökrös Beáta) a “Ha én a kettes villamos…” című műsorral. Ugyanakkor a Szent László Líceum néhány diákja Arany János A bajusz című elbeszélő költeményének a dramatizált változatát adta elő. A tehetséges fiatalokat Kovács Márta, Rázmán Enikő és Zalder Éva tanárnő készítették fel.

Ciucur Losonczi Antonius