A kultúrális rendezvények támogatása

A kultúrális rendezvények támogatása
Bihar megye – Dr. Földes Béla a Comunitas Alapítvány művelődési szaktestületének a tagja tájékoztatta lapunkat az idei pályamunkák elbírálásáról. Bihar megyének több mint 60 ezer lej jutott.

A Comunitas Alapítványnak több munkacsoportja van. Az egyik szaktestület a művelődéssel foglalkozik, és a tudomány, a kultúra területét érintő pályázatokat bírálja el. Ennek a szaktestületnek a tagja dr. Földes Béla is, aki ismertette az idei eredményeket. Ebben az évben összesen 692 pályázatot nyújtottak be ezen a szakterületen. E témában jártas emberek ezeket feldolgozták, csoportosították, rendezték, kivonatolták és a tudnivalókat egy kötetbe foglalták össze. A 692 pályázatból Bihar megye 66 pályázattal volt jelen, ami egy jó arányt jelent országos átlagban. Közülük 44 pályázatot bíráltak el pozitíven. Rendszerint a kért összegnek egy részét adták meg a pályázóknak.

Támogatottak

Ebben az évben az osztható összeg a tavalyihoz képest nagyobb volt. Az elbírálás úgy működik, hogy elsőként kiválasztják azokat a pályázatokat, amelyek magasabb rendű érdekeket képviselnek, amelyek regionális vagy országos rendezvények. Ebben a fázisban választják ki főképpen a támogatásra érdemes magyar professzionális intézményeket, és itt is nagyon hangsúlyozottan a tájolási tevékenységeket, amikor profi kulturális esemény vidékre kerül, főleg szórványba. „Itt van egy fájdalmam. Minden évben a nagyváradi Szigligeti Társulat és a filharmónia a magyar vonatkozású produkciók tájolására pályázott egy bizonyos összeget, de az idén egyetlen ilyen pályázatot sem találtunk ebben a kategóriában.” – mondotta dr. Földes Béla. A Kiss Studió most is jelen volt, amelynek műsorai mindig valamilyen identitásunkkal kapcsolatos aktuális üzenetet is hordoznak.

Honlap

A Bihar megyének juttatott összeg több mint 60 ezer lej. De ezen kívül vannak olyan központi események, amelyekben megyénk is részesül, például az EME rendezvényei. Külön tekintetbe vették a szórvány településeket kiemelkedő produkcióit. A jövő hét elején a pályázók a www.gyarfas@rmdsz.ro honlapról szerezhetnek tudomást arról, hogy kik és mennyi összeget kaptak.

Péter I. Zoltán