A kormányhivatal előtt tüntettek Romániában a szakszervezetek

A bukaresti kormányhivatal előtt tüntetett pénteken a közalkalmazottak érdekeit védő egyik szakszervezet, amely egyebek között a minimálbér megemelését követeli a kabinettől.

A péntek délelőtti órákban mintegy 200 szakszervezeti tag vonult a bukaresti kormányhivatal elé, azt követelve egyebek között, hogy emeljék meg 705 lejre (170-173 euróra) a minimálbért. A dolgozók a közalkalmazottak bérét egységesítő törvénnyel is elégedetlenek, amely január elsejétől lépett hatályba. A közalkalmazottak egy része ugyanis sérelmezi, hogy bérük kisebb lett a jogszabály alkalmazása következtében, miközben a kormány korábban megígérte, hogy a bérek kiegyenlítését célul kitűző jogszabály nyomán senkinek sem fog csökkenni a fizetése.

A szakszervezetek a parlament asztalán lévő új nyugdíjtörvény-tervezettel is elégedetlenek, amely megszünteti a kiemelt nyugdíjakat, a nők esetében 65 évre emeli a nyugdíjkorhatárt 2030-tól, kiegyenlítve a férfiakéval. Emil Boc román miniszterelnök a tüntetők megértését kérve hangsúlyozva, hogy Románia is Görögország sorsára jut, ha nem hajtja végre a Nemzetközi Valutaalap által követelt reformokat. A közalkalmazottak bérét egységesítő törvény következtében a pedagógusok egy része is kisebb fizetést kapott januárban, mint decemberben. Emiatt a közoktatási szakszervezetek is tüntetéseket terveznek, és kilátásba helyezték a tanév megbénítását is általános munkabeszüntetés révén.

A Boc-kormánynak tavasszal várhatóan erőteljes szakszervezeti tüntetéshullámmal kell szembenéznie, hiszen március 18-ára például a bukaresti metrósok is meghatározatlan időre általános munkabeszüntetést hirdettek. Ők legutóbb novemberben szüntették be a munkát, sztrájkjukat a bíróság első fokon törvénytelennek ítélte, a jogerős ítélet szerint azonban a metrósok nem követtek el jogsértést. Ezért határoztak most ismét úgy a szakszervezeti vezetőik, hogy beszüntetik a munkát. Magasabb béreket követelnek, hiszen szerintük a vállalatuk eredményei ezt lehetővé teszi.