A kommunizmus a lelkekre ható radioaktív sugárzás

Pogány Judit és Ficza István, a háttérben Dóra Béla
Pogány Judit és Ficza István, a háttérben Dóra Béla
A Szvetlana Alekszejevics Nobel-díjaj belorusz írónő Elhordott múltjaink című dokumentum regényéből összeállított Secondhand című előadást láthatta a nagyváradi közönség pénteken este a HolnapUtán Fesztivál keretében.


A kommunista új ember, a homo sovieticus megteremtése volt az egyik legfőbb célkitűzése a nem is olyan régen kimúlt Szovjetuniónak, és mind a történelmi tapasztalatot feldolgozó Szvetlana Alekszejevics írásai, mind pedig a szerző Elhordott múltjaink című műve alapján a budapesti Örkény Színház és a pesti színművészeti egyetem hallgatói együttműködésében készült előadás tanúsítja azt, hogy ez a projekt meg is valósult. Csak épp időközben összeomlott az új embert megszülő rendszer, így a színpadot elárasztó használtruha-halmazként ábrázolt secondhand, azaz posztszovjet korszakban helyét nem találó homo sovieticus a kommunizmus iránti nosztalgiába menekülő erkölcsi zombiként tengeti tovább életét.

Kettősség

Két idősík, a történelminek mondható múlt, azaz a szovjet kommunizmus, valamint a közelmúlt és a jelen, vagyis a jelcini és putyini Oroszország mindennapjai keverednek a Secondhanben, és két generáció keresi közösen a válaszokat a felsorakoztatott „szovjetűdökben” arra, honnan jött, mivé lett, és hová tart az új ember. A kommunizmust közvetlenül meg nem tapasztaló budapesti színművészeti hallgatók mintha inkább a humorra és a látványra fektetnék a hangsúlyt. Érezhető a nevettető szándék az előadást indító tévés verseny jelentben, a rapnóta előadásában vagy a Jancsi és Juliska mesének a szovjet gulágra transzponálásában. Ez a humoros hangütés érthető is, hiszen a fiatalokhoz annak a világnak jobbára csak az abszurd történetei jutottak el. Néhány kifejezetten látványos, egyben szellemes képet is megteremtenek az alkotók: a havas sztyeppén száguldó trojkát, a rongyhegyre ráálmodott, színészek formálta kommunista emlékművet, vagy a szintén a ruhadarabokból összeeszkábált szörnyfigurát, aki Darth Wader szerűen lélegzik, közben fenéken billenti a szovjet internacionalizmust szolgáló katonatisztet.

Mérhetetlen fájdalom

Ezzel szemben az Örkény Színház színészei, akik a saját bőrükön is megtapasztalhatták a kommunizmust és kortársai voltak egyes a darabban is felidézett eseményeknek, főként a vallomásos, a múlttal, a történelmi valósággal szembenéző szövegrészeket tolmácsolják megrendítő kifejező erővel és hitelességgel. Különösen szívbe markolóak azoknak az egyszerű embereknek a vallomásai, akiket nem fertőzött meg a kommunista eszme, hanem „csak” áldozatai voltak a marxi-lenini morbusnak. Az előadás csúcspontja annak az apának a monológja, aki a csernobili sugárzás miatt meghalt gyermeke történetét meséli el: a lélek mélyéről fel-feltörő fájdalmával küzdő apa keserves tanúságtétele Csuja Imre tolmácsolásában torokszorító hatású színészi teljesítmény, de megrázó az afganisztáni háborúban elhunyt kiskatona anyjának monológját előadó Znamenák István jelenete is, vagy a három vadász visszaemlékezése arra, hogyan kellett megölniük minden háziállatot a sugárfertőzött Csernobilban és környékén.

Pusztító hatás

Persze felsorakoznak a darabban azok a figurák is, akiket magával ragadott a szovjet diktatúra, mint amilyenek a mikrofon előtt felsorakozó, ostoba nézeteiket fejtegető emberek, vagy az egykor Sztálinba szerelmes lány, de mára már megkeseredett öregasszony (Pogány Judit), vagy akár a sikeres, a vörös egyenruhát vörös kosztümre cserélő üzletasszony, akinek a monológja – Csákányi Eszter színészi remeklése – görbe tükre a kapitalizmushoz jól adaptálódott, de emberi mivoltából immár menthetetlenül kiforgatott homo sovieticusnak. A kommunista diktatúrának a családi viszonyokra gyakorolt pusztító hatása mutatkozik meg a fiait a haza védelme nevében ágyútölteléknek nevelő apa alakjában, vagy az egykori kommunista kivégzőembernek a jelenetében (az apa és a hóhér figurája is Epres Attila emlékezetes megformálásában), aki arról mesél leendő vejének a kegyelet, a megbánás leghalványabb jele nélkül, hogyan öldösték napi norma alapján a rendszer ellenségeit.

A felelősség hárítása

A Seconhand kendőzetlenül mutat rá arra, hogy a kommunista diktatúra a lélekre gyakorolt radioaktív sugárzás: a birodalmi gondolat és a marxi utópizmus, valamint a kettő együttesének fanatizáló hatása ugyanolyan módon iktatja ki az emberből az erkölcsi érzéket, mint ahogy a sugárzás kapcsolja ki egyik vagy másik érzékszerv működését. A kommunizmusban ugyanaz a mechanizmus lép működésbe, mint például a nácizmusban; a legkegyetlenebb vérengzések elkövetői a jól bejáratott önmentő szöveggel hárítják el maguktól a felelősséget – »ez volt a munka«, »parancsot teljesítettünk« –, illetve tagadják le vagy hamisítják meg a bűnben, kegyetlenségben tobzódó kommunista múltat. A homo sovieticus képtelen elfogadni azt, hogy azok a hősök, akikre felnézett, valójában nem is hősök, és az eszme, amiben hitt, nem egy jobb világot, hanem mérhetetlen szenvedést hozott a világnak. Nem tudja felfogni, hogyan omolhatott össze a szovjet birodalom, hiszen azt a gondolatot természetesen nem fogadja el, hogy maga a rendszer volt rossz, ehelyett bűnbakokat keres a Szovjetunió és önmaga kudarcainak az igazolására, és meg is találja azokat Gorbacsovban, az amerikaiakban vagy éppen a zsidókban.

Az emberek rongyok

A látszattal ellentétben a Secondhand nem csak az egykori keleti világbirodalomban felőrölt emberekről szól, ez az előadás tulajdonképpen egy történelmi esettanulmány keretei között mutatja fel azt, hogy miképpen roncsolódik az ember erkölcsi érzéke bármely totalitárius rendszerben. A secondhand mint szimbólum transzponálható bármely diktatórikus, vagy abból szabadult társadalomra, hiszen egy ilyen közegben az emberélet ugyanolyan ide-oda hajigálható kacat, mint a színházi előadásban a színpadot mindvégig uraló ruhahalmaz, amelyben a szereplők dagonyáznak. A másodkézből vett életek, akár a rongyok, egy kupacba gyűjthetők például egy felvonulásra, szét is válogathatók a gulág táboraiba, és eldobhatók, mint az elpusztított foglyok hullái. És hogy kétségünk se legyen afelől, hogy ez mű rólunk is, nekünk is szól, arról a darabot lezáró, a teljesen elsötétített színháztérben felvételről felhangzó, az írónőt megidéző szlávos akcentusú magyar női hang monológja gondoskodik, mely arra figyelmeztet, hogy a diktatúrából szabadult ember nem tud mit kezdeni szabadságával, ezért minél hamarabb keres egy vezért, akinek a javára lemondhasson róla. Fontos alkotás a Secondhand, mert nem elmaszatolja, relativizálja a kommunizmus bűneit és mítoszait, hanem őszintén, kíméletlenül, egyben szórakoztatóan is mutatja fel azoknak máig ható anyagi, szellemi, erkölcsi pusztításait. A váradi közönség ezt érzékelve hálás és többszöri vastapssal köszönte meg az alkotóknak a művészi élményt.

Pap István