Élő hagyományai vannak az újságírásnak Nagyváradon

Irodalmi beszélgetéssel egybekötött, retrospektív Ady-kiállítás nyílt a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban vasárnap délután. Ezt megelőzően átadták a Bihar megyei Sajtódíjakat: a Bokor András Szakmai Díjat lapunk munkatársa, Ciucur Losonczi Antonius kapta.

A 2012-ben alapított Bihar megyei sajtódíjak 2015. évi átadására került sor vasárnap délután a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban. Házigazdai minőségében Imre Zoltán múzeumigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd adta át a szót Rácz Évának, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) elnökének, aki köszöntőjében azt emelte ki: Nagyváradon – Ady-kötődése révén – valóban élő hagyományai vannak az újságírásnak. Méltatta az idei díjazottakat, majd megfogalmazta: a MÚRE-nek ünnep minden olyan pillanat, amikor az újságírók kerülnek a középpontba, és reményét fejezte ki, hogy a díjazottak arra fogják buzdítani a jövendő újságírókat, hogy érdemes dolgozni, ezt a munkát végezni.

A köszöntők után következett az ünnepi díjátadás. Az Iványi Ödön Pályakezdő Díjban idén egy fiatal, és fiatalokból álló csapat, az Ér hangja részesült. Munkájukat Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke méltatta, kiemelve annak újszerűséget: az Ér TV révén a digitális médiában is helyt állnak, ugyanakkor havilapot is megjelentetnek, így több formában is értesülhetnek a közelben és távolban élők arról, hogy mi történik az Érmelléken. Ez pedig fontos azért, hogy az elszármazottak se szakadjanak el teljesen a szülőhelyüktől, fogalmazott az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke.

Szakmai alázat

A Bokor András Szakmai Díjban idén a Bihari Napló munkatársa, Ciucur Losonczi Antonius részesült. Laudációt Rais W. István, a Bihari Napló főszerkesztője mondott, kiemelve: olyan munkatársunk kapta idén az elismerést, „aki az elmúlt évek alatt számtalanszor bizonyította megbízhatóságát, munkabírását, rátermettségét. Legyen szó híranyagokról, tudósításokról vagy interjúkról, közös ismérvük mindenkor a precizitás, a tájékozottság. Lelkiismeretességét talán csak egy dolog múlja fölül: szakmája iránti szeretete és alázata. Igen, alázata, mert manapság is nagy szükség van a szakmai alázatra, ezt azonban sajnos egyre kevesebben gyakorolják. Egyre több a felkészületlen, olvasatlan, önimádó «sztárújságíró, sztárriporter», akik nem öregbítik e sokat megélt szakma presztízsét… Ezért is emelem ki Tóni mindenkori hozzáállását, lelkiismeretességét, aki sztárallűröktől mentesen végzi a munkáját nap mint nap. Olyan zsurnaliszta ő, aki az adatújságírást veszi alapul, a tényekre, adatokra fókuszál. A magam részéről nagyon lényegesnek tartom ezt a törekvést, egy olyan környezetben, amikor sok sajtóterméknél a vélemények fontosabbak a tényeknél” – hangzott el a méltatásban.

Életműdíj

A harmadik elismerést, a Fehér Dezső Életműdíjat Simon Judit vehette át. Laudációt Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője mondott, melyből kiderült: egy igen tevékeny életpályát méltathatunk. Simon Judit alapítója és munkatársa volt a Bihari Naplónak, a Krónikának, az Erdélyi Riportnak, a Brassói Lapoknak, bizonyított politikai újságíróként, és „akit nem interjúvolt meg, az nem is számít”. Emlékezetesek ugyanakkor portréanyagai, színházi kritikái is, és bár nem kötődik szorosan az újságíráshoz, de mindenképp említésre méltó, hogy társfőszervezője a Nagyváradi Könyvmaratonnak, illetve alapítója A Holnap Kulturális Egyesületnek.

A díjazottak az oklevelek mellett egy Deák Árpád munkáját dicsérő szobrocskát vehettek át, illetve a MÚRE által kiadott Nem magyarul magyarok című riportkötetet kapták ajándékba.

Ady-kiállítás

Az est második felében Ady Endre alakját idézte meg – természetesen Nagyvárad vonatkozásában – kötetlen beszélgetés formájában Péter I. Zoltán helytörténész és Imre Zoltán múzeumigazgató. Egyben ez volt a nyitó alkalma a retrospektív Ady-kiállításnak is, amely, mint megtudtuk, sok olyan kincset tartalmaz, amelyek eddig úgymond „a padláson porosodtak”, és amelyeket a budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum munkatársainak segítségével sikerült „feltérképezni”. Ilyen például Tabéry Géza egyik rajza, amelyet Emőd Tamásnak ajánlott, és amely azt az utcafrontot örökíti meg, ahol az Európa szálló is volt (amelyben Ady Endre köztudottan rendszeresen megszállt), illetve Léda egyik gyermekkori fényképe. Péter I. Zoltán kiemelte: a kiállítás anyagát újabban havonta cserélik, így érdemes rendszeresen eljönni, és megnézni az újdonságokat.

„Héjanász-viszony”

A kötetlen beszélgetés során főleg Adynak a nőkhöz, illetve Lédához fűződő kapcsolatáról esett szó, arról a „héjanász-viszonyról”, amelyet így jellemezhetnénk: amikor együtt voltak, nem bírták egymást, amikor pedig külön, nem bírták egymás nélkül. Mint megtudtuk, megismerkedésükben nemcsak a sors, hanem egy asszony, Fehér Dezsőné is szerepet játszott, Léda pedig nem csupán a szerelme és a múzsája volt Adynak, hanem a jobbkeze is a mindennapokban. A fiatal újságíró, aki kezdetben igen komplexusos volt az úrinőkkel szemben, és többnyire „nőcskéi” voltak, általa ismerte meg a „nőt”, hangzott el a beszélgetés során. Szó esett a párizsi évekről is, amikor Adyt főleg „az élet, az emberek, a pezsgés érdekelte”, illetve arról: a nagy költő tulajdonképpen szállodákban, szanatóriumokban élte le az életét, szülőházán kívül nem volt otthona addig, míg Boncza Bertával össze nem házasodtak. Egy, a költőnek a szabadkőművesekhez kapcsolódó viszonyát firtató kérdésre válaszolva Péter I. Zoltán megfogalmazta: Ady Endrét nem lehet „bekategorizálni”, kisajátítani. Egy zseni volt, tulajdonképpen maga a mindenség.

A beszélgetést követően koszorúzással zárult az est a Széchenyi téri (Traian park) Ady-szobor előtt.

Tököli Magdolna