A Kolozsvári Operabál

A Kolozsvári Operabál
Bécsi mintára, kolozsvári módon, rendezték meg az idei, immár XVII. alkalommal megtartott Operabált, melynek 20 évvel ez előtti ötletgazdája, főszervezője és életben tartója Dr. Mikó Mátyás, kolozsvári üzletember.

Minden egyes megnyilvánulásnak a célja azonos: jobb és érdekesebb, eseményekben gazdagabbnak lenni, mint a milyen az előző években megtartott bálok voltak. Ennek érdekében jóformán éves munka folyik. Nem mindegy, ki állítja össze, és hogyan készíti el a programot. Kik a meghívott művészek. Mi az- az újdonság, amit fel tudunk mutatni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a makacsság, amivel minden nehézséget igyekszik leküzdeni, és már 20-ik éve rendezi a Kolozsvári Nemzeti Operaházban, jól kiépített csapatával, az Operabált. Nem könnyű feladat, mert a műsor, amint minden eddigi alkalom is bizonyította, rendkívül igényes, és ezen az igényességen minden nehézség ellenére, nem hajlandó változtatni.

A 2012-es Operabál nyitó mozzanatát, tűzijáték helyett, a lézer fénnyel létrehozott fényjátékok kavalkádja képezte, melyben gyönyörködhettek a nézők.

A mostani Operabál főcélpontja az osztrák kultúra minél árnyaltabb megismertetése, a Bécsi Operaház a maga vitathatatlan lüktető opera életével, élén a Strauss család lebilincselő örök zöld dallamaival.

A 2012-es Operabál, a Szervusz, Bécs címével is jelzi ezen értékes rendezvény célkitűzését.

Az operaelőadás összeállítója és rendezője az Operaház igazgatója: Rares Trifan. Látványtervező Valentin Codoiu. Karmester Adrian Morar, koreográfia Vasile Solomon. Kórusvezető Corneliu Felecan. Technikai rendező: Dan Lupea.

Szólisták: Stefania Barz, Carmen Gurban, Irina Săndulescu Bălan, Daniela Mureşan Chişbora, Marius Vlad Budoiu, Emanuel Popescu. A balett kar tagjai is felléptek: Andreea Jura, Mayura Misawa, Daniela Drăguşin, Anamaria Boancă, Lucian Bacoiu, Dan Haja, Romulus Petruş, Augustin Gribincea.

A műsorban a két Johann Strauss, apa és fia, művei valamint Fritz Kreisler, Lehár Ferenc, Robert Stolz zenéjét hallhatta a közönség.

 

A sajtó emberei így láthatták a díszelőadást

 

A rendezvény műsorának levezetői: Melania Medeleanu és Rareş Bogdan.

Nagy sikernek örvendett a Transilvania Fashion 36-ik kiadása, melyen a jelenlevők, ihletődhettek a mai divat újdonságairól. És mindarról az újdonságról, melyet a bemutató alkalmával felvonultattak annak reményében, hogy a tervező elképzelése minél hatásosabb megmutatást nyerjen.

 

 

Kiosztották a „Lya Hubic” trófeát, melyet a Zene Akadémia Transilvan kvartettje, a Balett iskola, a Zene iskola, Iulia Merca, a Román Opera mezzoszoprán szólistája, Jakab Melinda, a Magyar Opera koreográfusa, Mihai Agafiţa, a Transilvania Filharmonia karmestere vehette át.

A Mecénás díjat (Premiul Mecena) Horea Ciorcila, a Transilvania Bank Igazgatótanácsának elnöke nyerte el.

Kolozsvár szeniorja (Seniorii Cetăţii) díjat átvette: Nicoleta Brad, Sergiu Nedevschi, Radu Mlesnite, Mihaela Rus, Viorel Nimigeanu, Széplaki Attila, Ion Cristofor, Mircea Muthu, Giemant Ladislau, Varga Attila, Ioan Arborean.

„Kolozsvár embléma” kitűntetést a következő cégek nyerték: Terapia Ranbaxy, a Farmec és a Transilvania Bank.

 

Az étel különlegességek között is nagy sikere volt a Indigó nevű kávézó és vendéglő keleti fűszerezésű ételeinek, meg a szemet is vonzó gyümölcstálnak.

 

 

 

 

Dr. Mikó Mátyás pontosan tudja, hol is áll a világ szórakoztató ipara ebben a tekintetben. Hiszen több mint két évtizeddel azelőtt, éveken keresztül Svájcban élt, ahol nagyon komoly szakmában dolgozott, saját rendelője is volt, és megengedhette magának azt a „luxust”, hogy a számára érdekes és vonzó eseményeket felkeresse, és a helyszínen bizonyosodhatott meg arról, hogyan is kellene élnie egy XXI. századi embernek.

Tehát nála a mérce magasra van téve. Ezt bizonyítja az idén megtartott Operabál is.

 

Csomafáy Ferenc

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .