2012.02.23 08:50; Frissítve: 2012.02.23 08:50


A köd miatt nem tudnak felszállni a repülőgépek Budapesten

Budapest, 2012. február 23., csütörtök (MTI) – A budapesti Ferihegyet is körülvevő köd miatt több repülőgép nem tud fel-, illetve leszállni a Liszt Ferenc- repülőtéren, ezért néhány gép Bécsben landolt, vagy visszafordult, más járatok indulása pedig csúszik – tájékoztatta a Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolati igazgatója csütörtök reggel az MTI-t.

Hardy Mihály közölte, hogy a kifutópályán 125 méterre csökkent a vízszintes látótávolság, ezért csak a pilóták felkészültsége, vagy a gépek műszerezettségének függvényében tudnának a repülőgépek leszállni.

A Ryanair és a WizzAir reggeli járatai még elindultak Budapestről, de a Lufthansa Münchenből érkező gépe már nem tudott landolni, ezért visszafordult.

Az igazgató elmondta: a TNT és az UPS két teherszállító repülőgépe a köd miatt egy órán át várakozott a légtérben, de nem tudtak leszállni, ezért Bécsben landoltak.

 Hardy Mihály elmondta: a repülőtéren mínusz 1 Celsius-fok van, a pályák szárazak, nincs jegesedés, de a köd még legalább egy-két óráig akadályozhatja a gépek közlekedését.

Vannak olyan gépek, amelyekbe már beszálltak az utasok, és csak arra várnak, hogy felszállhassanak – jegyezte meg.

- MTI -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Miskolcnak Kassa is segíthet
Miskolc - Kassa mint kulturális főváros kitörési pont lehet Miskolc számára a szakemberek szerint. tovább »
Pénzügyi csúcstalálkozó – Az adócsomag nem segíti a növekedést
Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - A kormány által bejelentett adócsomag negatívan hat a gazdasági [...] tovább »
Solar Radar: nyeletlen baltaként zuhan az euró
Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - Nyeletlen baltaként zuhan az euró - olvasható a Solar Capital Zrt. [...] tovább »
Kártalanítást kér kórháza államosításáért Veresegyház
Veresegyház, 2012. május 17., csütörtök (MTI) – Több mint félmilliárd forintos kártalanítást kér [...] tovább »
Kormányszóvivő: folyamatos a figyelem a kkv-szektor hitelezésének megindulása érdekében
Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) – A kormányszóvivő nem kívánta kommentálni a Takarékbank [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés