Révi fazekasság: dicső múlt, szomorú jelen

Az első írásos dokumentumnak arról, hogy Réven fazekasok élnek, azt a folyamodványt tekinthetjük, melyet 1639-ben Zsólyomi Erzsébet, Sólyomkővár úrnője a Gyulafehérvári Diétához intézett annak érdekében, hogy a Réven létesített postakocsi-állomás számára a falut mentsék fel a cserelovak biztosításának kötelezettsége alól, mivel annak lakosai fazekasok és csizmadiák. A révi fazekasság múltja természetesen sokkal régebbre nyúlik vissza. Rév fehér edényeiről híres. Az itt található szürke agyag nem tartalmaz vas-oxidot, vagy csak nyomokban, ezért a belőle készült edény égetés után fehér lesz. Világviszonylatban is jelentős a révi fehér kerámia.

Apáról fiúra szállt

Egy 1896-os összeírás szerint a mintegy 50 fazekas 175 ezer edényt égetett ki. Ennek ellenére a Nagyváradi Kereskedelmi és Iparkamara 1899. évi jelentésében a révi fazekasság hanyatlásáról számol be. 1937-ben Barbu Slatineanu néprajzkutató felmérése szerint Réven 90 fazekas dolgozott, és ugyanabban az esztendőben a kiváló nyersanyagra alapozva kerámiagyárat létesítettek, amelyik 1942-től a kályhacsempe mellett már konyhaedényeket is gyártott. A vállalat a fazekasmestereknek jó fizetést biztosított, aztán a környékbeli bányák megnyitásával a fazekasok számára újabb kedvező munkalehetőségek kínálkoztak. Ugyanakkor a gyári termékek sok piacról kiszorították a cserépedényt. Az 1980-as években 31 fazekas működött Réven, közülük hat nő volt. Már akkor nyilvánvalóvá vált az öregedés, hiszen mindannyian 50–80 év közöttiek voltak. A fazekasok száma évről évre csökkent. 1970-ben már csak tizenhárom fazekas volt, ma már csak háman foglalkoznak e mesterséggel. A mesterség általában apáról fiúra szállt. A révi fazekasok echós szekereken, minden faluban megállva árulták edényeiket. Így még Debrecenen túlra is eljutottak, északon pedig egészen Szilágysomlyóig. Igen jó piacuk volt Nagyszalonta és Margitta környékén is.

Hárman maradtak

Réven ma hárman forgatják a korongot: Szolga Géczi Juliska, Hasas Péter és Halász Erzsébet. Ma már mások nem vállalkoznak az ősi mesterség folytatására. 

Szolga Géczi Juliska 1939-ben született. A mesterséget apjától tanulta, aki ügyes kezű fazekasmesterként több mint nyolcvanéves koráig gyakorolta a mesterséget. Juliska néni tartja magát a hagyományokhoz, ahhoz, hogy Rév a máztalan parasztedények hazája volt egykoron. Főleg korsókat, kantákat, káposztás fazekakat, tejesköcsögöt, szilkéket, virágcserepeket, legújabban gyermekjátékokat, dísztárgyakat is készít. Hasas Péter 1955-ben született, és szintén édesapjától vette át a stafétabotot, attól, aki népművészként éveken át Debrecenben oktatta a fiatalokat a fazekasság művészetére. Munkájában édesanyja, Erzsébet segíti, főleg a díszítésben és az értékesítésben. Halász Erzsébet idős korára való tekintettel ma már inkább gyermekjátékokat, gölöncsöket készít.

A bizonytalan jövő

A révi fazekasok munkái, a vizeskorsók, kanták, káposztás fazekak, tésztaszűrők, ismertek és keresettek voltak az ország vásáraiban, sőt a határokon túl is. Bennük frissen, hűsen marad az ivóvíz a nyári nagy melegben, nem poshadt meg, jóízű az étel, a töltött káposzta. A gyári termékek kiszorították a cserepet konyháinkból, de talán újra felfedezzük értékeiket. Ennek jelei már mutatkoznak, egyre többen keresik a káposztás fazekakat, kantákat, szűrőket, és nem dísznek. Igazi értéke a fehér kerámiának van. Ma is az ősi mintákat pingálják, rajzolják az edényeikre, a vízmosásokban található sötét kőből őrölt festékkel. A régi korok fazekasai újra és újra üzennek az évtizedekkel ezelőtt készített korsón, kannán, vagy egy díszítő motívumon keresztül. Ha Réven jársz, látogasd meg a fazekasokat, nagyon szívesen megmutatják, hogyan készül a fehér edény, mert lehet, hogy néhány év múlva már csak a község főterén álló, a Zalakaroson élő Tőzsér Erzsébet szobrászművész által készített Korongozó fazekas szobra fog emlékeztetni bennünket arra, hogy Réven a magyarok ősi foglalkozása a fazekasság volt.

Hasas János