A katolikusok léptek szobor-ügyben

A katolikusok léptek szobor-ügyben
A nagyváradi római katolikus püspökség a váradi önkormányzathoz benyújtott javaslatában felveti azt, hogy a székesegyház mellett álló kő Szent László szobrot helyezzék ki a Szent László templom mellé.

A nagyváradi római katolikus püspökség február 9-én keltezett, a váradi önkormányzathoz elküldött Ilie Bolojan polgármester figyelmébe ajánlott javaslatában az áll, hogy a jelenleg a székesegyház mellett felállított, barokk kori, kőből készült Szent László szobrot fel lehetne állítani a főtéren a Szent László templom és a városháza közötti téren, nem messze a templom kis kertjében lévő Pio atya szobrától. A történelmi, várostörténeti, egyházi és egyháztörténeti érvek mellett a beadvány megemlíti azt is, hogy a szobor az említett helyszínen semmilyen módon nem befolyásolná a jelenleg zajló térfelújítási munkálatokat, sőt még azt is hangsúlyozza, hogy azon a helyszínen nem jelent „vizuális konkurenciát” a téren lévő, más szobrokkal szemben. A javaslat kapcsán kérdeztük Böcskei László megyés püspököt, aki elmondta, hogy mindeddig nem kaptak semmilyen választ, de a hivatalnak amúgy is harminc nap áll rendelkezésére, hogy válaszoljon a beadványra. „Hangsúlyoznám, hogy saját elgondolásból, lehetőségként vetettük fel azt, hogy legyen Szent László jelenlét a téren”- fogalmazott a püspök, aki a továbbiakban kifejtette, hogy a mostani székesegyház építése előtt a barokk stílusban épült Szent László templom volt a város székesegyháza, és ha oda kerülne a barokk korban készült kő Szent László szobor, akkor az térnek az a része visszaidézné a barokk kort is.

A bronzszobrot nem

Egyébiránt egy internetes közösségi oldalon váradi civilekből álló kezdeményező társaság alakult azzal a céllal, hogy elősegítse egy Szent László szobornak a főtérre helyezését. A kezdeményezés támogatói közül sokan azt szeretnék, ha az impozánsabb bronz-szobor kerülne vissza a főtérre, sokaknak nem tetszik az, hogy a kőszobor nagyon kis termetűnek ábrázolja az egyébként a legendák és a források szerint daliás alakú lovagkirályt. Böcskei László ennek kapcsán elmondta, hogy a kőszobor egy magas talapzaton kell álljon, mert úgy lett megalkotva, hogy a szoborra ne szemből, hanem alulról nézzenek az emberek. A püspök elárulta, hogy rendelkeznek fényképpel a szobor eredeti helyéről, illetve megvan még nekik az eredeti oszlopszerű emelvényük is, amit szintén a város rendelkezésére bocsátanak, amennyiben erre igényt tart. A továbbiakban Böcskei László leszögezte, hogy a püspökséget senki nem kereste meg azzal a felvetéssel, hogy a bronz Szent László szobrot kellene visszahelyezni a főtérre, és a jelenlegi körülmények között ő nem is támogatja ezt az ötletet. Mint mondta, „azt a szobrot nagyobb biztonságban látom ott, ahol van”, utalva az utóbbi időben történt sorozatos szoborgyalázásokra, ezek közül is konkrét példaként említve az aradi Szabadság-szobrot amellyel, mint fogalmazott, „állandóan probléma van. Márpedig ha egy szobrot köztéren helyezünk el, ez azt jelenti, hogy köztiszteletre helyezzük, és kérdés, hogy ehhez most minden feltétel megvan-e”. Egyébiránt Böcskei László hétfőn találkozott az említett civil kezdeményező bizottsággal. A találkozónak tájékoztató jellege volt, jegyezte meg a püspök, aki ismertette a civilekkel a püspökség javaslatát. „ Az volt a benyomásom, hogy ők is jónak ítélik meg ezt a javaslatot, és támogatnák” – tette hozzá. Böcskei László aláhúzta, hogy beadványukat javaslatként fogalmazták meg, hiszen, mint mondta, elképzelhető, hogy a város nem tart igényt a kőszoborra, vagy a talapzatra, illetve nem ért egyet a püspökség által javasolt helyszínnel. Sőt az is meglehet, hogy egy új Szent László szobor elkészítésében gondolkoznak, és a püspökség ezek közül egyik javaslattól sem zárkózik el.

Konzultáció

Megszólaltattuk az ügyben Huszár István nagyváradi alpolgármestert is, aki elmondta, hogy nem ismeri a katolikus püspökség beadványát, de leszögezte, hogy mindenképpen támogatja, hogy előbb-utóbb legyen Szent László szobor a város főterén. Mivel a váradi magyarság körében több elképzelés él arról, hogy melyik Szent László szobrot kellene elhelyezni a főtérre, és a pontos helyről is viták vannak, ezért az ő véleménye szerint a következő időszakban egy civil konzultációt kellene indítani a magyarság körében, hogy ezekben a vitás kérdésekben konszenzus szülessen a magyarok körében. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy az önkormányzat számára szinte létfontosságú az, hogy az uniós finanszírozású projektek, így a Szent László tér felújítása is határidőre befejeződjenek, ezért jó lenne ha a konszenzus minél hamarabb megteremtődne, hogy egy konkrét, mindenki által elfogadható javaslatot lehessen támogatni az önkormányzatban, illetve, hogy legyen elegendő idő a szoborállításhoz szükséges összes jogi, műszaki eljárás elvégzéséhez. Huszár István végül elárulta, hogy ezen a héten találkozni fog a helyi felekezeti vezetőkkel, és kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a római katolikus megyés püspöknél teendő látogatásakor egyeztetni fog Böcskei Lászlóval a katolikus egyház javaslatáról

Pap István