„A kápolna Isten hajléka a temetőben”

Tavaly szeptemberben kezdték építeni a most avatott kápolnát
Tavaly szeptemberben kezdték építeni a most avatott kápolnát
A római katolikus közösség ravatalozó kápolnáját avatták fel november 1-én Bihardiószegen. A temetőben tartott szentmisét Böcskei László megyés püspök celebrálta. Mintegy hatvanan vettek részt azon a szentmisén, melyet szerdán délután tartottak a diószegi római katolikus temetőben.


Hűvös, szeles időben mehettek a temetőkbe mindazok, akik november 1-én délután emlékeztek elhunyt szeretteikre. Bihardiószegre tartva a közbeeső települések utcáin is virágokkal, koszorúkkal, helyenként kerti szerszámokkal is felszerelkezett embereket lehetett látni, akik nyilvánvalóan a helyi sírkertbe igyekeztek. A Diószeget átszelő országút mentén lévő temetőkben (hiszen egymás mellett van a református és a katolikus) is sokan szorgoskodtak, virágokat ültettek, a sírhantokat rendezgették, gyertyákat gyújtottak (az eredetileg katolikus szokást már átvették a más felekezetűek is), vagy “csak” merengve, esetleg könnyeiket törölgetve álltak egy-egy síremlék előtt… Mintegy hatvanan vettek részt azon a szentmisén, melyet szerdán délután tartottak a diószegi római katolikus temetőben, abból az alkalomból, hogy elkészült a közösség ravatalozó kápolnája. Mint Szűcs Attila plébánostól megtudtuk, az egyházközség mintegy 160 tagot számlál, az építkezésnek pedig tavaly szeptemberben láttak neki, a hívek önereje mellé támogatást kaptak az önkormányzattól és a Megyei Tanácstól.

Kiválasztott helyek

A szentmisét Böcskei László megyés püspök celebrálta, szentbeszéde pedig összekapcsolta a mindenszentek, vagyis az üdvözült lelkek emléknapját a helyi katolikusok eme ünnepnapjával. Egyebek mellett kifejtette: vannak kiválasztott helyek és kiválasztott idők. Előbbiekbe tartoznak például a templomok vagy kápolnák, utóbbiakhoz azok a percek, amikor ezeknél megállunk, hogy találkozzon lelkünkben az elmúlt az eljövendővel. A ravatalozó kápolna több mint egy “építmény”, életünkben fontos szerepet kap, hiszen Isten hajléka a temetőben, ahol imáinkban Isten gondjaiba ajánljuk elhunytainkat. A püspök kívül – belül megáldotta a kápolnát, majd a mise végén köszönetet mondott “az igényesen megépített kápolnáért” mindazoknak, akik hozzájárultak létrejöttéhez, illetve külön köszöntötte a jelen volt Mados Attila polgármestert és Bara László helyi református lelkészt is. A püspöki szolgálatot illetve az egyházközségnek nyújtott támogatásokat Szűcs Attila plébános is megköszönte, a szentmise a pápai illetve a nemzeti himnusz éneklésével ért véget. Távozóban a püspök még odalépett néhány síremlékhez, pár szót váltva az éppen ott emlékező hozzátartozókkal.

Rencz Csaba