A káosz, ami Mexikót idézi…

A káosz, ami Mexikót idézi…
Nagyvárad – Mintegy két héttel ezelőtt nyílt meg Carlos Carmonamedina #OtherSides című kiállítása a Visual Kontakt Albacului utcai galériájában. Elbeszélgettünk a fiatal, mexikói származású művésszel.

– Hogyan jött az ötlet, hogy Romániában járj egyetemre?

– Ezt megelőzően a szüleimmel több időt töltöttünk Szerbiában és nagyon megszerettem a balkáni tájakat. Azután a Flash Art folyóiratban olvastam egy cikket arról, hogy a kolozsvári és a leipzigi művészeti egyetem a legjobb Európában. Gyorsan megnéztem a térképen, hogy hol van Románia és kevéssel később már a kolozsvári ősz kellős közepén találtam magam. Időközben kiderült, hogy a román állam két ösztöndíjat ajánl fel mexikói fiataloknak, ezek egyikét én nyertem el. Nem volt semmilyen konkurencia. Ezt követően három éven keresztül festészetre jártam, a mesterfokozatot pedig mexikói irodalomból végeztem el. Közben bejártam Romániát, szerintem jobban ismerem ezt az országot, mint sokan azok közül, akik itt születtek.

– Mi fogott meg leginkább errefelé?

– Nagyon tetszett Jászvásár, Máramaros, de a szívem Kolozsváron maradt. Nem feltétlenül az egyetem hangulata, hanem maga a város tetszik, az emberek és az a káosz amitől az az érzésünk támadhat, hogy valami furcsa van itt és ami sokaknak nem is tetszik. Viszont számomra Mexikót idézi fel, ezért szeretem.

– Milyeneknek tartod az itteni embereket, mondjuk a mexikóiakhoz viszonyítva?

– Nagyon tehetségesek és egyúttal nagyon melegszívűek, nyitottak. Hasonlítanak a mexikóiakhoz. A franciák például kissé zárkózottabbak.

Perifériák

– Nagyvárad milyennek tűnt?

– Érdekes városnak tartom, például az ócskapiac különös energiát áraszt és nagyon tetszett, ahogy a város faluvá változik, mihelyt átmegyünk a vasúti síneken. Szeretek összevissza sétálni egy városban, érezni a hangulatát és nem feltétlenül egy turisztikai útvonalat követni.

– Mit szeretnél kifejezni a művészet által?

– Hiszem, hogy mindegyik művészi megnyilvánulás, legyen az tánc, színjátszás, festészet vagy zene, lehet elbeszélő jellegű. Mindegyikkel el lehet mondani egy történetet. Mi művészek mindenféle történetet hozunk létre, viszont ahogy észrevettem, sok képzőművész számára másodlagos a kapcsolattartás a közönséggel. Számomra pedig nagyon is fontos a kapcsolat, ezért egy egyszerű, hozzáférhető művészi nyelvezetet alkalmazok és a kifejezés közegeként az internetet használom. Mert egy tárlatot esetleg meglátogatnak vagy harmincan, így viszont az alkotás azonnal hozzáférhetővé válik és mindenki változtathat rajta saját kénye-kedve szerint, felruházhatja új értelmekkel, illetve többértelművé teheti. Ami még nagyon szimpatikus számomra, az, hogy az interneten nincsenek szerzői jogok, mindenki azt használ fel amit akar művészi diszkurzusában, egy Mozart szerzeményt vagy egy színdarabot, s e folyamat alatt az alkotó valahogy eltűnik, a mű pedig univerzálissá válik. Érdekesnek találom a perifériákat, a perifériák közötti kapcsolatot. Mi, akik itt élünk, többnyire a központok felé tekingetünk – de miért is ne néznénk más perifériák felé? Például nagyon tetszene, ha az egyik projektem révén kapcsolat létesülne egy Fülöp-szigeti és egy Tokió perifériáján élő lakos között.

– Kedvenc művészed?

– A belga származású Francis Alÿs munkái ihlettek meg leginkább, a mexikói művészek közül pedig Diego Rivera és Frida Kahlo munkái állnak a legközelebb hozzám.

Kontinensek között

– Milyen a kolozsvári festészeti képzés?

– Nagyon izgalmasnak tartom. Összehasonlításképp: Franciaországban nagyon unalmas, mindenki absztrakt festészetet művel, ami ezen kívül esik, az már szinte nem is számít művészetnek, pedig pont a kifejezési módok sokfélesége a lényeg.

– Most Romániában élsz?

– Nem, feleségemmel Toulouse-ban telepedtünk le, de mindketten sokat utazunk. Ő jelenleg épp Baltimore felé repül, ezt megelőzően pedig Nyugat-Afrikában volt, elefántcsontparti projektje során feketékkel kapcsolatos szimbólumokat, illetve híressé vált színes bőrű embereket festett a mikrobuszokra, például Obamát, hiphop táncosokat. Egy közös projektet is tervezünk, melynek során bemutatjuk a szóban forgó mikrobuszok vezetőinek a mindennapjait.

– Mit szeretnél elérni az életben?

– Továbbra is a művészet területén maradnék, szeretnék egy stúdiót ahol két asszisztenssel dolgoznék, s kétszer egy évben részt venni külföldi kiállításokon .

– Jössz még Váradra?

– Igen, ha meghívnak, nagyon szívesen…

Neumann Andrea