A környezetvédelem felé nyit az EMNT

A környezetvédelem felé nyit az EMNT
Első, de nem utolsó alkalommal szervezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete szemétgyűjtési akciót a Körös városközpontbeli partszakaszán. A kezdeményezés sikeresnek bizonyult.

Fiatalokat és idősebbeket egyaránt sikerült mozgósítania a szemétgyűjtési akciót szervező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezetének. Mintegy huszonöten döntöttek úgy, hogy csatlakoznak a Nagy József Barna területi ügyvezető elnök ötlete alapján született kezdeményezéshez és környezetvédelmi célnak szentelik a szombat délelőttjüket. Az Ezredévi Emléktéren, délelőtt tíz órára volt meghirdetve a gyülekező, de voltak olyanok is, akik menetközben csatlakoztak az önkéntesekhez. A Szacsvay szobor előtti partszakaszon láttak hozzá a cseppet sem felemelő feladathoz. Itt elsősorban az asztalok körül akadt tennivaló: a földre köpködött szotyihéjat, cigarettacsikkeket kellett összeszedni. A meglepő mennyiségű szemét eltüntetésére seprűt és lapátot kértek a szervezők a közeli könyvüzletből.
 
Közvécének használják
 
A szomorú füzek árnyékában rengetek pillepalack úszkál a vízfelszínen, ezek összeszedése azonban meghaladta a szemétgyűjtők vállalt feladatát, mint ahogy a Garasos híd alatti emberi ürülék feltakarítása is. Így is akadt bőven tennivaló. A Garasos és a Baross/Dacia híd között főleg háztartási hulladékot, és valószínűleg valamely közeli étteremből származtatható hulladékot találtunk. Az egy kupacban talált rengeteg használt szalvéta, kagylóhéj, borosüveg, poháralátét arra utal, hogy egy étteremből rendszeresen ide hordják a szemetet. Ha már az emberek mentalitásán nem lehet változtatni, akkor legalább a helyi rendőrség tagjai kellene jobban felügyeljék a Körös part ezen szakaszát, jegyezte meg az egyik önkéntes.
 
Lesz folytatás
 
A Baross/Dacia híd és a városi strand közötti lebetonozott partszakaszon már kevesebb szemét akadt, mely valószínűleg annak tudható be, hogy ide kevesebben járnak szabadidős tevékenységet folytatni. A csoport tagjai végül a Bunyitai ligetben pihentek meg, ahol döntés született arról is, hogy mindenképpen folytatni fogják a kezdeményezést. Néhányan elmentek a ma már Gombaként emlegetett Kálvária dombig is. Mivel a napokban itt már járt egy környezetvédő csoport, nem akadt sok összeszedésre váró szemét. A ligetben Nagy József Barna köszönte meg mindenkinek a részvételt. Uzsonnázás közben javaslatként elhangzott, hogy szorgalmazni kellene, hogy a tanintézmények is csatlakozzanak a kezdeményezéshez. A szombati szemétgyűjtési akción egyébként részt vett egy biológia szakos pedagógus kíséretében néhány diák a 11-es számú iskolából is.
 
Mészáros Tímea