„A Jóisten megbízását érzékelem a háttérben”

„A Jóisten megbízását érzékelem a háttérben”
Pénteken a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében választói közgyűlést tartott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, melyen a jelenlevők elsöprő többségekben újraválasztották püspöknek Csűry Istvánt. Az egyházfő ezután interjút adott szerkesztőségünknek.

– Második ciklusát kezdi meg a Királyhágómelléi Református Egyházkerület élén. Lelkészi szolgálata kezdetén gondolta, hogy így alakul majd a pályája?
– Annak idején, amikor a pályám alakult, mindig arra gondoltam: a legfőbb terveim, álmaim azok lennének, melyek elsősorban valahol a teológiai tudományok körül körvonalazódnának. Nagyon alkalmas lett nekem erre a változások utáni idő, hiszen előbb a Harangszó szerkesztője, aztán főszerkesztője lettem, párhuzamosan pedig a Sulyok István Református Főiskola gyakorlati teológia tanárává váltam, majd a Partiumi Keresztény Egyetemen folytattam ugyanezen a szakon. Mindig is ez volt az álmom, de valahogy az akkori feszültségek, egyházi helyzet, bonyodalmak, melyek akkor kialakultak, arra intettek, illetve a Jóistentől arra kaptam biblikus üzenetet, hogy fel kell vállalni az egyház szervezésének, ilyenfajta munkájának a dolgát is.
A helyzet az, hogy engem akkor nagyon hirtelen választottak meg, derült égből jött, amikor egyből generális direktorrá, az egész egyházkerület misszió tevékenysége vezetőjének választottak meg. Nagyon meghatott, de ugyanakkor még nem tudtam, hogy milyen feladatok sorakoznak fel, és milyen módon kezdek lassan elszakadni a tudománytól, addigi álmomtól, és kerülök át egy olyan pászmára, ahol nem a tudományosság, hanem sokkal inkább a gyakorlat, a gyülekezetek és a presbitériumok építésének a feladatai várnak rám.

– Több éven keresztül püspökhelyettes is volt…
– Ez idő alatt voltam püspökhelyettes is, tíz éven keresztül, sőt ennek a püspökhelyettesi időszaknak az utolsó két esztendejében már megbízott püspökként is munkálkodtam. Ezt azért mondom el, mert valahogy úgy látom, hogy nem egyfajta megvillanás volt a részemről sem, hogy erre a pályára elindulok. Sőt, azt is ki kell mondanom, hogy még a körülöttem annak idején levő közgyűlési tagoknak sem éreztem annyira az elhatározottságukat arra nézve, hogy engem ilyen magas funkcióba emeljenek, hanem inkább a Jóistennek egy olyasfajta folyamatos, hosszan tartó szolgálatra nevelő, szolgálatra elhívó, és a szolgálatot kiteljesítő megbízását érzékelem a háttérben. Ez a tizenkét év elegendő volt arra, a püspöki szolgálatom előtt, hogy amikor az első ciklusnak nekiindultam, akkor már nagyon tudatosan láttam, hogy mit kell az egyházban tenni, milyen feladatok vannak, és milyen püspöknek akar engem elsősorban a Fennvaló látni. És ez természetesen nincs ellentétben azzal, amilyenek lennem kell abban a közösségben, amelyben élek.

Feladatkörök

– Ha lehet egy profán hasonlattal élni, ugye egy püspöknek is van feladatköre. Mit tekint Ön ennek?
– Érzem, Isten tőlem elvárja, hogy sokkal erőteljesebben igyekezzem az igehirdetés igazi, csodálatos lehetőségeit most már nemcsak tanulmányban, hanem egyre inkább a példaadás szolgálatával lelkésztársaimnak felmutatni. Ugye az, ami az igehirdetések körül kérdésként jelentkezik, az az, hogy a mai modern világban hogyan lehet úgy Isten üzenetét megfogalmazni, hogy senki előtt ne úgy tűnjön, mintha valami régmúltból jövő, archaikus okoskodás lenne, éppen ezért szinte hitvallásommá vált, hogy egy-egy igét egy prédikációban három szempontból tárgyaljam.

– Melyik az első szempont?
– Először is mindig ragaszkodni a Szentírás írott anyagához – ezt nevezzük mi textusnak –, utána pedig mindig időszerűsíteni a régmúltból jövő üzenetet. Hogyan szól az ma, a 21. század emberének. Harmadsorban pedig mindig meg kell keresni az alkalmazást, mert Isten azért szól, hogy azt fedezzem fel a saját életemben. Úgy érzem, hogy ezen a téren a bibliaolvasó kalauz használata, illetve ugyanakkor ezeknek az igéknek az ilyenfajta kezelése, elérkezett – mondom halk, szelíd tanácsként – azokhoz a lelkipásztorokhoz, akik rájöttek arra, hogy valóban itt kell kezdeni a közösséget építeni, a gyülekezetet létrehozni, a gyülekezet erejét körvonalazni. Ez volt az egyik nagyon fontos feladatom. A másik az, hogy egy világban, melyet beárnyékol a kommunizmus múltja, az új kezdeteknek az a fajta töprengő, olykor-olykor elbizonytalanodó állapota hogyan int bennünket arra – hogy evangéliumot idézzek –, hogy az eke szarvára tenni a kezet, és nem hátrafordulni, hanem előre, szántani, ami azt jelenti, hogy ütemesen haladni, a munkát becsülettel elvégezni. Itt az a lényeg, hogy Istennek igéje, amikor a gyülekezeteket bátorítja, vagy a gyülekezetben élő embert bátorítja, mindig jövő idejű. Milyen érdekesek azok a kijelentések, hogy akiket Isten lelke vezérel, azok Isten gyermekei. Nem arról beszél, hogy hogyan vezérelt, hanem hogy hogyan fog vezérelni, tehát egy olyan időmúlás van mögöttünk, aminek a lényege nem is a múltban, hanem a jövendőben fogalmazódik meg, és itt lehet meglátni azt, hogy hogyan kell a hívő embernek, Isten gyermekének a jövendőt látni, a jövőben tájékozódni. Egy elbizonytalanodó társadalomban, mert ugye innen indultam ki, úgy szólni Isten igéjét, mint ami nagyon precízen és pontosan tudja, hogy hogyan kell haladni.

– És a harmadik rész?
– Ennek a szolgálatnak van egy harmadik, kézzel fogható része, ami a gyülekezeti munkából származó eredményeket jelenti. Ott, ahol templomot és gyülekezeti házat tudunk akár újonnan építeni, akár felújítani, ott, ahol megpróbáljuk a gyülekezeteket tényleg a 21. századi körülmények közé hozni, ott lemérhetőek, hogy miként teljesíthetőek ezek a szolgálati elemek, hogyan éli meg a gyülekezet a lelkipásztorával, a presbitériumával és a gyülekezeti tagokkal. Az én hatéves szolgálatom erről szólt, és remélem, hogy a következő esztendők ugyanezen az úton, még több vállalással, talán még több munkával viszik majd előre ezeket a kérdéseket.

Új székház

– Nem említette, hogy közben új székháza is lett a KREK-nek…
– Valóban nagyon fontos, hiszen egyfajta kifejezője annak a szolgálatnak, amiről beszéltem. Ott, azon az új helyen most már otthon vagyunk, és azt hiszem mondhatom azt is, hogy otthont teremtünk nem csupán a hozzánk beérkezőknek, hanem a hozzánk beérkezőknek érezniük kell azt is, hogy otthona van Istennek is. A problémákat, az örömöt és minden szépet és jót megpróbálunk ott, azon a helyen, úgy Isten elé vinni, hogy ezekre emberileg is választ tudjunk adni, de annak tudatában, hogy ez egy nagyon korlátozott lehetőség, ezért Isten kegyelmét és szeretetét is mellé kell rendelni. Ennek az épületnek ez szolgálat a jelene, és remélem, hogy évtizedek múlva is ez marad.

– Azért maradtak befejezetlen feladatok is…
– Igen, vannak befejezetlen feladatok. Hadd mondjam el, hogy a kórházat érintő feladatot nem adjuk fel, sőt talán most egy kicsit szélesítettük is azáltal, hogy megpróbálunk egyéni vállalkozókat is, illetve olyan embereket bevonni, akik érdekeltek az erdélyi magyar emberek egészségének ügyében, annak hathatós javításában. Nagyon mélyről kell indulnunk és nagyon szép eredményeket kell elérjünk, de el fogjuk tudni érni. A többi feladat, ami ebből következik: valóban egy olyan idősellátó rendszert létrehozni, ahol az amatörizmustól egyre inkább kell elszakadni, és egyre inkább a profizmust alkalmazni. Az idősek beteggondozása ugyanis nem csak egyfajta idősbetegellátás – gondolok itt az altatásra és az étkeztetésre –, hanem valóban olyan szolgálatnak a végzése, ami egészséget állít vissza, mentális állapotot javít, és olyan komfortérzetet biztosít, amit megérdemel a 21. században élő idős ember.

– Egy másik nagy kihívás az Egység-napjának megszervezése Váradon, a reformáció 500. évfordulója alkalmából.
– Éppen most beszélgettem a három református gimnázium vezetőivel. Az Egység-napot úgy képzeljük el május 20-án, amelyre néhány ezer embert várunk, hogy valóban azt az üzenetet közvetítse, hogy együtt vagyunk. A gimnáziumok kórusait kértem meg arra, hogy közös énekléssel is, illetve ugyanakkor egyéni számoknak a bemutatásával érzékeltessék a fiatalságunknak a jelenlétét. Remélem, hogy a presbitériumok minden gyülekezetből, ha nem is teljesen, de bőséges jelenléttel, képviseleti alapon jelen lesznek. Természetesen elhívjuk nemcsak a Generális Konvent egyházkerületeit és ezek vezetőit, hanem szerte ebben a világ élő valamennyi reformátust, Ausztráliától egészen Kanadáig, hogy együtt ünnepelhessünk ezen a szép alkalmon.

– Közeleg október 31-e, a Reformáció Emléknapja. Milyen gondolatok fogalmazódnak meg ennek kapcsán Önben?
– Eleven megújulás. Hiszem azt, hogy Isten meg akar újítani bennünket. A nagy kérdés azonban, amire nekünk kell megadnunk a választ az az, hogy ezt a megújító szándékot mi valóra tudjuk-e váltani? Nagyon fontos megérezni azt, hogy Isten bízik bennünk, mert látja a megújulni vágyó embernek a lehetőségét és az igényét, viszont elvárja, hogy ehhez a vágyhoz tegyük hozzá az erőnket, illetve ezt az erőt tudjuk úgy megsokszorosítani, hogy mások is kedvet kapjanak a reformációban a megújult léleknek és a megújult életnek a felfedezésére. Én kívánom azt, hogy minden református – nemcsak a Királyhágómelléken –, és minden református mellett élő keresztény ember ebben a világban érezze és tudja meg azt, hogy jó az Úr. Ezt a jót akarja, és ezt a jót nekünk is akarni kell, mert akkor létre tudjuk hozni, meg tudjuk valósítani.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter