A Jób lázadása a Dunán

A Jób lázadása a Dunán
A Duna TV Kertész Imre halála miatt műsorváltozást hajtott végre, s a tervezettnél korábban vetítette a Sorstalanság című filmet, amit eredetileg a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapjára, április 16-ára időzítettek. Emiatt az emléknapon műsorváltozással sugározza az adó a Jób lázadása című 1983-as magyar filmdrámát.

A Jób lázadása osztatlan elismerést váltott ki mind a szakma, mind a közönség körében annak idején. A kritikák méltatták, számos magyarországi és nemzetközi filmes díjat megnyert, többek között jelöltje volt az 1984-es Oscar-díjnak a legjobb külföldi film kategóriában. David Robinson, filmkritikus, fesztiváligazgató  így méltatta: „A Jób lázadása a magyar filmművészet egyik legjelentősebb műve. Azt a paraszt-zsidó világot mutatja be, melyet a náci rezsim elpusztított. Az elhurcolt zsidó házaspár és a keresztény kisfiú sorsán keresztül egyetemes témát ábrázolt.” Marcel Martin, filmkritikus, a FIPRESCI tiszteletbeli elnöke  szerint „a film drámailag, érzelmileg és ideológiailag egyaránt jelentős – igazi remekmű”.

A forgatókönyvírók Kabay Barna, Gyöngyössy Katalin, Gyöngyössy Imre és Petényi Katalin voltak, az operatőr Szabó Gábor, a filmet Gyöngyössy Imre jegyezte rendezőként. A két főszereplő Zenthe Ferenc és Temessy Hédi. A Duna Tv tehát április 16-án, szombaton este sugározza a filmet, romániai idő szerint fél 11-kor.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter