2012.01.28 10:03; Frissítve: 2012.01.28 10:03


A járeki haláltábor helyén kitépték a földből a magyar áldozatoknak állított keresztet

Belgrád, 2012. január 27., péntek (MTI) – Ismeretlen tettesek kitépték a földből a magyar áldozatok emlékére állított keresztet azon a helyen, ahol a második világháború végén a bevonuló partizánok nyomán felálló új szerb hatalom haláltábort létesített, ahová német és magyar internáltakat hurcoltak – adott hírt pénteken az újvidéki Magyar Szó című lap.

A táborban hat és félezer német és magyar ember, köztük nyolcvan magyar csecsemő és gyermek halt meg az embertelen bánásmód következtében. A keresztek tavalyi ünnepélyes elhelyezésére két autóbusznyi egykori táborlakó érkezett Németországból, s jelen voltak a temerini önkormányzat és a VMDP vezetői, valamint több csúrogi és zsablyai túlélő és hozzátartozója is.

Tavaly novemberben, a halottak napi megemlékezésen a keresztek még háborítatlanul a helyükön álltak. Az elmúlt napokban azonban a magyar áldozatoknak emelt keresztet eltávolították a helyéről és a földre dobták.

Január 26-án a temerini önkormányzatban járt Gliša Mihajlov, a Bački forum (Bácskai Fórum) nevű civil szervezet elnöke, majd innen Járekra ment, hogy megtekintse az ottani emlékhelyet, amelyre tavaly szeptemberben – szorosan egymás mellé – helyezték el a német és magyar keresztet a haláltáborban elhunyt német és magyar áldozatok emlékére.

Az általa felfedezett ledöntött keresztről Gliša Mihajlov azonnal értesítette Csorba Bélát, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) temerini vezetőjét, aki visszaállította eredeti helyére a keresztet.

A nagyobb, a Duna Menti Svábok Világszervezete által készíttetett fejfát az elkövetők nem bántották.

A nyomok alapján feltételezhető, hogy a kegyeletsértő cselekményt 2-3 nappal ezelőtt követték el.

- MTI -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Miskolcnak Kassa is segíthet
Miskolc - Kassa mint kulturális főváros kitörési pont lehet Miskolc számára a szakemberek szerint. tovább »
Pénzügyi csúcstalálkozó – Az adócsomag nem segíti a növekedést
Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - A kormány által bejelentett adócsomag negatívan hat a gazdasági [...] tovább »
Solar Radar: nyeletlen baltaként zuhan az euró
Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - Nyeletlen baltaként zuhan az euró - olvasható a Solar Capital Zrt. [...] tovább »
Kártalanítást kér kórháza államosításáért Veresegyház
Veresegyház, 2012. május 17., csütörtök (MTI) – Több mint félmilliárd forintos kártalanítást kér [...] tovább »
Kormányszóvivő: folyamatos a figyelem a kkv-szektor hitelezésének megindulása érdekében
Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) – A kormányszóvivő nem kívánta kommentálni a Takarékbank [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés