A jövő építészei már terveznek

A jövő építészei már terveznek
Bihar megye – A Nagyváradi Egyetem Építészet karának végzőseinek államvizsga munkáit állították ki a nagyváradi képzőművészeti galériában.

Immár harmadik alkalommal állítják ki Nagyváradon a helyi állami egyetem építészet karán végzett egyetemi hallgatók diplomamunkáit. A Fő útcai (Republicii) képzőművészeti galériában július 31-ig látogatható az a kiállítás, melyen tíz végzős hallgató tervrajzai és az ezek alapján készült makettek láthatók. Angela Lupsea az Építészek Rendje Bihar megyei kirendeltségének képviselője a hétfői megnyitó előtt újságíróknak elmondta, hogy a vizsgamunkák tematikját a múlt tanulmányozása és a jövőre való felkészülés jegyében határozták meg, majd hozzátette, hogy a kiállított tíz diplomaterv megoldást jelenthet a helyi hatóságok számára bizonyos építészeti beruházások kivitelezésekor. A fiatalok érettségről tettek tanúbizonyságot a témakezelés- és kidolgozás tekintetében, tette hozzá Lupsea. Az érettséget jelzi, hogy a kiállított tervek zöme közösségi létesítményt, ifjúsági központot, öregotthont, közösségi házat képzel el.

Adrian Hagiu végzős hallgató – akinek tervét a legjobbnak ítélte a vizsgabizottság – elmondta, hogy az államvizsgára elkészített tervrajz az építészeti egyetemen eltöltött hat év legnehezebb és egyben legfontosabb terve, mely a végzős hallgatót is a leginkább jellemzi, hiszen ezzel a munkával kell megmutassa azt, hogy mit tanult az egyetemi évek alatt.

Hagiu hozzátette, hogy az államvizsgára való felkészülés során az abszolvensnek ki kell választania egy témát, el kell készítenie egy előtervet, a hozzá tartozó telterületi urbanisztikai tervvel (PUZ) és részletes urbanisztikai tervvel (PUD) együtt, és ha ezek után a professzorok áldásukat adják rá, akkor el lehet kezdeni magát a tervet kidolgozni. A kiállítás hétfő délutáni megnyitóján köszöntötte az egybegyűélteket az Építészeti Kar dékánja, a munkákat pedig dr. Ramona Novicov műkritikus méltatta. A kiállítás naponta 10-18 órák között látogatható. A belépés díjtalan.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .