A Horda és A lecke az IDF programjában

A Horda és A lecke az IDF programjában
Két produkciót is láthatott a váradi közönség az Infinite Dance Festival (IDF) negyedik napján: a Horda és A lecke című táncszínházi előadásokat.

A budapesti Közép-Európa Táncszínház Horda című, pénteken este hét órától a színházban bemutatott előadásának már a címe is egyfajta fékezhetetlen őserőt sugall, és Kun Attila koreográfus munkája valóban egy energiáktól duzzadó, látványelemekben gazdag előadás, amihez megfelelőnek ígérkező hangulati alapot biztosított Lajkó Félix ugyancsak ősi energiáktól duzzadó zenéje. A táncok látványosak, többnyire kifejezik a hordába verődő emberek nyers erőre épülő rendszerét, acsarkodásait, alkalomadtán összefogását, mégsem volt olyan hatásos produkció a Horda, mint amilyenre számítottam. Több jelenetben ősemberként jelennek meg a táncosok, ősemberi gesztusokat produkálnak (vad morgás a lepkére, a cipó utáni hajsza, a nők vonszolása a lábuknál fogva), előkerülnek azonban olykor az ősemberi léten már túlmutató élet egyes elemei is. Gondolok itt elsősorban az időről időre, méghozzá meglehetős gyakorisággal felbukkanó lábvizes teknőre a hozzá társított jelenetekkel, viszont ezeket a jeleneteket ebben a kontextusban maximum iróniával voltam képes fogadni. A közvetíteni kívánt hangulat és üzenet felfogható volt, de nem volt hatóereje: a drámainak szánt jelenetek – a cipómarcangolás, az egymásra acsarkodások, a gyilkolás, de a darab végi békés egymásra találás, hogy csak néhány példát említsek – nem ragadtak magukkal, csupán megmutattak egy eseményt. Kelletlenül kell bevallanom, hogy egy idő után Lajkó Félix energikus hegedűszólamokkal operáló, de ritmusában, hangszerelésében meglehetősen monoton zenéje kissé már zavart, mert úgy éreztem, kifejezetten egydimenzióssá tette az előadást, mely minden értéke mellett kevéssé emlékezetes produkciója volt az IDF-nek.

A lecke

Az este fél kilenctől kezdődő, a Szigligeti Stúdióban az András Lóránt Társulat által bemutatott A lecke című mozgásszínházi előadás feltehetőleg szintén nem kerül a táncfesztivál legemlékezetesebb előadásai közé. Győrfi Csaba rendező, koreográfus a mozgásszínház nyelvére ültette át Eugene Ionesco klasszikus abszurd darabját, A leckét. Ha már az alapanyag egy abszurd komédia volt, akkor Győrfi Csaba gegekkel, humoros ötletekkel fűszerezte az előadást: a szalaggal elhatárolt játéktér az előadás elején boxringre utal, ráadásul a szobalány (Bezsén Noémi) egy táblát a magasba tartva mutatja körbe a közönségnek a negyvenes számot, ahogy a boxmeccsek szünetében a következő menet számát jelezni szokás. És aki ismei a darabot, tudja, hogy a következő, negyvenedik áldozat „menete” lesz legott látható. Ugyanez a szobalány több alakban is megjelenik, hol dj-ként, hol permetezőként, a végén pedig, amikor már megtörtént a baj, dominaként is színre lép. A tanár (Ruszuly Ervin) mankókkal kezdi szereplését, ami Ionesco szintű abszurd egy táncos produkcióban. A professzor és a tanítvány (Deák Orsolya) az eredeti darab instrukcióinak megfelelően változik át fokozatosan: a nyomorék tanár lassan egy vérengző fenevaddá alakul át, míg az életvidám sugárzó cserfes lány életereje lassan elszáll, míg végül egy akaratnélküli, tehetetlen, már-már tárgyszerű lényként éri végzete: a halál. A humort a komor drámaisággal keverő produkciót érdekesnek nevezném, de nem volt benne az a plusz erő, ami meggyőzött volna arról, hogy Ionesconak ezt a művét érdemes volt most, így és ilyenformán megjeleníteni. Furcsamód ezúttal nem működött az abszurd dráma és a mozgásszínház szimbiózisa, mint ahogy ez bevált ugyancsak ennek a társulatnak ugyancsak Ionesco egyik abszurdjából, A székekből készült előadásában, amelyet nemrégiben lehetett látni Nagyváradon.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter