A hónap végére kész lesz a felújítás

A hónap végére kész lesz a felújítás
A hónap végére teljesen elkészül a nagyváradi igazságügyi palota felújítása, február végére pedig már be is költözhet oda az ítélőtábla, a bíróság és a törvényszék.

 

A nagyváradi igazságügyi palota felújítási munkálatai immár kilencvenhét százalékban elkészültek, tájékoztatott a munkálat helyszínén Adrian Calamar, a kivitelező Selina cég munkálatvezető mérnöke. Mint mondta, a homlokzatfelújítás, valamint az épületgépészeti munkálatok már rég befejeződtek. A felújítással fentről lefelé haladtak, így értelemszerűen a legfelső, második emeleten állnak a legjobban. Az egész épületben most szerelik fel a mellékhelyiségek berendezéseit, a mennyezetburkolatokat, illetve a különböző berendezések – liftek, világítótestek, érzékelők, hangszórók, stb. – próbáit végzik el. Az épület folyosóin már lehelyezték a gránit burkolatokat, és az alagsor kivételével minden helyiség padlóját leparkettázták már. Az első emeleten az ajtófélfákat helyezik be, illetve a díszteremben a lambériát helyezik fel a fal alsó részére. Calamar emlékeztetett arra, hogy ebben a teremben fedezték fel a felújítások során a négy falfestményt, amelyek allegorikus figurákat ábrázolnak. A felújított, impozáns teremben ünnepi eseményeket tartanak majd, de alkalomadtán tárgyalóteremként is lehet majd használni.

Az alagsor

Mivel a legtöbb átalakítást az alagsorban végezték el a munkálatok során, ahová amúgy is utoljára érkeztek el a felújítással, itt maradt még a legtöbb elvégzendő munka, jelezte Calamar. Itt jelenleg a termek parkettázása zajlik, ugyanakkor ott most építik a tűzvédelmi berendezést is. Ennek kapcsán Calamar megjegyezte, hogy az eredeti felújítási tervben nem volt benne az automatikus tűzoltó rendszer kiépítése, de időközben változott a vonatkozó törvény, ezért maradt a munkálatok utolsó száz méterére ennek a rendszernek a beszerelése. Miután mindennel elkészülnek, elkezdődik az épület kitakarítása, és a január végi határidőig a kivitelező várhatóan a takarítással is elkészül. Február elején kezdőik, és mintegy két hétig tart majd az épület átvétele, melynek bebútorozása a projekt megrendelőjének, az Igazságügyminisztériumnak a feladata lesz. Calamar hozzátette, hogy február végére már át is költözhet a palotába a három helyi igazságszolgáltató intézmény, a bíróság, az ítélőtábla és a törvényszék. Kérdésünkre válaszolva a munkálatvezető elmondta, hogy a beruházás összköltsége 44.244.000 lej, és átlagban mintegy hatvan ember dolgozik az épület megújításán.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter