A holokauszt erdélyi vonatkozásai 70 év távlatából

Fotó: cecid.net
Fotó: cecid.net
Kolozsváron a holokauszt 70. évfordulójára emlékezve az oktatási intézetek, a kulturális intézmények, a civil szervezetek, a Kisebbségkutató Intézet számtalan rendezvényt szervezett. Konferenciákat, kiállításokat, könyvbemutatókat tartottak, emlékművet és emléktáblát avattak. A holokausztot túlélők „élménybeszámolói” hitelessé tették a rendezvényeket. Mélységesen érintette az embereket a Horea úti zsinagógában tartott szertartás, melyen a 6 millió áldozat emlékére 6 gyertyát gyújtottak meg.

A Minerva – házban az RMDSZ Szabadelvű Körének szervezésében „Holokauszt erdélyi vonatkozásai hetven év távlatából. Tények, viszonyulások és emlékezetpolitika” címmel tartottak előadást. A moderátor szerepét Bognár Zoltán, a Szabadelvű Kör elnöke töltötte be.

Tibori Szabó Zoltán a Szabadság munkatársa, egyetemi oktató rendkívül dokumentált, nagy ívű előadásában kiemelte, a második világháború idején Magyarország, 1944-es német megszállás utáni időszakban történtek terepét a múlt század ’20-as éveitől készítette elő a szélsőséges propaganda. Németországból Magyarországon keresztül folyamatosan érkezett Erdélybe is a zsidóellenes propaganda, amely a ’30-as évek végétől Kelet- Közép Európában általánossá válik. Az 1944-es évi deportálási folyamat kevés figyelmet kap. A magyar sajtó egy része átvette, de később a politikai pártok is, illetve a szószékről is hirdették. Beszélt arról, mit jelentett Magyarországnak a német megszállás, annak következményeiről. Mikor a vezetők látták, hogy Németország elveszti a háborút, szövetségeseket kerestek a háborúból való kiugráshoz.

„Éppen ebben az időben bámulatos gyorsasággal, a holokauszt történetében egyedülálló módon zajlottak le a deportálások, főleg a vidéki zsidóság köréből, s három hónap alatt 437.000 zsidót küldtek a halálba”.

Észak-Erdélyben a második Bécsi döntés után kezdődtek az események. Tibori érzékeltette, miként szervezték meg a közigazgatást. Észak-Erdélybe bejött a magyar katonaság. Első szakaszban katonai, majd később átveszi helyét a polgári közigazgatás. De már a katonai közigazgatás során a zsidókkal szemben atrocitásokra került sor.

Beszélt a holokauszt különböző fázisairól. Az első fázisban kiutasítások, ötletszerű deportálások történnek. A második szakasz (1941. augusztusától- 1942 végéig) már jóval szervezettebb volt. A deportálások már 1941 márciusától kezdődtek. Máramaros több településéről vittek el zsidókat Körös-mezőre, majd Galicía területére. Megkezdődtek a sorozatos kivégzések. A dokumentumokból kiderült, hogy holttestek úsztak a Dnyeszteren. 1941. augusztus 27-28. közt 23.600 személyt gyilkoltak meg, közülük 16.000 magyarországi és 3000- 3500 erdélyi zsidó. 1941 augusztusától 1942 végéig folytatódtak a deportálások Galicía területére.

1943 mintha „nyugalmasabb” év lett volna. A Kállay- kormány megértette, mit jelent a sztálingrádi veresség. Kapcsolatot keresett Nyugat fele. Mindez felkelti a németek érdeklődését.

A harmadik szakaszban, 1942-1944 közti időszakban, munkaszolgálatra vitték az embereket. A negyedik szakasz a deportálásokat, a teljes megsemmisítést jelentette.

A Hitler és Horthy Miklós 1944. március 18-19. találkozójáról is beszélt, hivatkozva Horthy: Emlékirataim-című könyvére. A találkozás során végül Horthy beleegyezett 100.000 zsidó „munkást” Németországba szállítsanak „hadiipari célokra”.

„Auschwitzi jegyzőkönyvnek” nevezett okirat segítségével

Tibori Szabó Zoltán érzékeltette, mit jelentett a zsidó közösség tájékoztatásának hiánya. Felvetődik a zsidóság vezetőinek felelőssége is.

A zsidó közösségeket nem tájékoztatták. A kisvárosokban élő zsidóknak fogalmuk sem volt, mi vár rájuk. A magyar zsidóság bízott a kormányzóba, hogy az állampolgárait nem szolgáltatja ki más országnak. A zsidó közösségek vezetői, a magyar politikusok, az egyházfők pontosan tudták, mi vár a zsidóságra. 1944. április 28.-án megérkezik Budapestre az a német nyelvű okirat, melyet két szlovák zsidó Zsolnán diktált, akik elmenekültek a haláltáborból. „Auschwitzi jegyzőkönyvnek” nevezett dokumentumként tartják számon. A zsidóság deportálásáról, a transzportok számáról számoltak be. Ezt az okiratot Kasztner Rezső ügyvéd felviszi Budapestre. Felolvasták a Zsidótanácsban. Arról döntenek, hogy nem közlik a zsidó közösséggel, a pánik elkerülése miatt. Úgy vélték, hogy a legjobb megoldás, ha tájékoztatják a magyar politikusokat, az egyházfőket, a Budapestre akkreditált külföldi diplomatákat. A Zsidótanács felelősségét érzékeltette. 100 ember kezében fordult meg az okirat.

Egyedül Márton Áron gyulafehérvári püspök a kolozsvári Szent Mihály templomban fejezte ki tiltakozását a deportálásokkal szemben. Pontosan tudta, mi céljuk a deportálásoknak. Nyilvánosan védelmébe vette a zsidókat. „Népünk becsületét akarta megvédeni”.

A széles tömegek nem tudták, mi történik.

Tibori Szabó Zoltán összegezte az erdélyi zsidóság deportálásának következményeit. A 165.000 erdélyi zsidó négyötöde elpusztult. 25.000- 30.000-ra becsülték a túlélők számát. Ebből 10.000 egyén nem tért vissza Erdélybe.

A holokausztot túlélő erdélyi zsidók helyzete

Gidó Attila, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa az holokausztot túlélők helyzetéről, a kivándorlásról értekezett. A felvezetőben arról a személyes élményéről számolt be, amelyet a kolozsvári Montessori iskolában a diákokkal való találkozás során élt át. Az Iskola másképp program keretében meghívták, hogy a diákoknak beszéljen a holokausztról. Aztán közösen meglátogatták azokat a helyeket, melyek a zsidó közösség életéhez kapcsolódtak.

A Minerva- házban tartott előadása során Gidó Attila kifejtette, a háború után a különböző zsidó szervezetek felmérést végeztek, mely a zsidó közösség által elszenvedett emberi és anyagi vesztességekre, egyéni tapasztalatokra vonatkozott. Be akarták gyűjteni az egyéni, személyes sors tapasztalatokat.

Beszélt a Budapesti Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság és a Zsidó Világkongresszus által végzett felmérésről is, amely érdekes bepillantást jelentett a háború utáni zsidóság helyzetére. A 20 oldalas kérdőív 10 kérdésből és több alpontból állt, mely a túlélőkre és az áldozatokra vonatkozott. Próbálták felmérni az életbemaradt zsidók által elszenvedett emberi és anyagi károkat. A kérdőív személyes adatokra vonatkozó információkra kért választ: név, életkor, nemi megoszlás, családi állapot, iskolai végzettség, foglalkozás. Mint az adatokból kiderült, főleg a közép generációból élték túl a holokausztot. A legkisebb esélye a 14 év alatti, illetve a 61 év feletti személyeknek volt. Az állampolgárságra, munkaszolgálatra, deportálásra vonatkozó kérdések is szerepeltek a kérdőívben.

Fontosak azok a beszámolók, megjegyzések, melyek az átélt szenvedésekre, tapasztalatokra vonatkoztak. A cél az volt, hogy a túlélők osszák meg az átélt traumákat az utódokkal.

Az összegyűjtött adatok tárgyalási alapként szolgáltak a Békekonferencián.

Amint az előadó kiemelte, a Közép-Kelet Európai országokban a holokausztot túlélő zsidó közösség számbelileg csökkent. A túlélők közül sokan a kivándorlás útját választották. Nem tértek vissza Erdélybe, inkább Palesztinába, a nyugat- európai országokba, vagy Amerikába akartak kivándorolni. Az Erdélybe visszatérő túlélők komoly megélhetési gondokkal, az elszenvedett súlyos traumák következtében egészségügyi problémákkal küszködtek. A zsidó szervezetek igyekeztek segíteni.

A nagy érdeklődést kiváltó két előadást a közönség kérdéseire adott válaszok zárták.

Csomafáy Ferenc

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .