"A hitoktató antennás ember"

"A hitoktató antennás ember"
Nagyvárad – Kedden a nagyváradi egyházmegye hitoktatóit megbeszélésre hívta a Püspöki Palota dísztermébe Exc. Böcskei László megyés püspök. A tanácskozáson a Bihar megyei szaktanfelügyelő is jelen volt.

Kedden a nagyváradi egyházmegye hitoktatóit tanácskozásra hívta a Római Katolikus Püspöki Palota dísztermébe Exc. Böcskei László megyés püspök azzal a szándékkal, hogy az evangélizációs munka feladataikról, eredményeiről és szépségeiről, a megtapasztalt nehézségekről és problémákról beszélgessen velük. Köszöntőjében azt emelte ki: mennyire fontos és milyen nagy felelősséget jelent a plébániákon és az iskolákban zajló hitoktatás. Arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy az egyház elvárásainak megfelelően három fő célra kell összpontosítsanak: az evangélium hitoktatás útján történő hirdetésére, arra, hogy ezáltal megalapozzák és erősítsék a tanítványaik hitét, valamint arra, hogy a nevelés a keresztény értékek szellemében történjék. Irányelvnek és alapdokumentumoknak számít e szempontból II. János Pál pápa apostoli buzdítása és az 1997-ben megjelent, A katekézis általános direktóriuma című kötet. A munkát ugyanakkor egyházmegyei és plébániai szinten kell megszervezzék, úgy, hogy közben ne feledkezzenek meg az országos struktúrákról sem. Összhang kell tehát létezzen a plébánosok és a hitoktatók közt, és kapcsolatba kell lépjenek mindazokkal, akik a felelősek a kisebb-nagyobb közösségek hitoktatásáért, például a szaktanfelügyelőkkel, tanácsolta a főpásztor.

Isten megszólítottjai

Kiss Albert provikárius, katekétikai felelős felszólalásában arra világított rá, hogy “a hitoktató nem más, mint egy antennás ember, aki a földön él, és az eget szemléli”. Nem csupán egy konfekciótermék vagy egyszerű végrehajtó, hanem Isten megszólítottja, aki válaszol az Úrnak. Szavai mögött saját életének tanúsága és jó példája kell álljon, egyházi, közösségi, missziós, tanítványi és szolgáló lelkülettel kell figyeljen a világra. “Amilyen a hitoktatás, olyan élő lesz hitünk, keresztény jövőnk”, fogalmazott a kanonok.

Florin Negruţiu tisztelendő, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség szakmegbízottja beszédében azon meggyőződésének adott hangot, hogy a hitoktatásnak a gyermek magatartásában is tükrözödnie kell, melynek érdekében együtt kell működjenek a papok, a családok és a pedagógusok.

Ciucur Losonczi Antonius