A Himnusz megalkotójára emlékeztek

A Himnusz megalkotójára emlékeztek
Kölcsey Ferencre emlékeztek a Civil Társadalom Napján belül megszervezett szombati rendezvényen, a nagyváradi Góbé csárdában. A találkozó kötetlen beszélgetéssel zárult.

A rendezvényt a Regionális Fejlesztési Alapítvány és a Bihar megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége szervezte a tizenötödik alkalommal megszervezett Civil Társadalom Napja részeként. Baksa József, a Regionális Fejlesztési Alapítvány projektvezetője nyitotta meg a rendezvényt – mint elhangzott, a találkozó a miskolci székhelyű, tíz éve létesült alapítvány egyik projektjén belül jött létre.

Életút

Dr. Fleisz János egyetemi tanár, a BINCISZ elnöke elmondta: igyekeznek nagyobb léptékben gondolkodni, eddig Biharország, mostantól pedig a határ menti térség összetartozásának fejlesztésében szeretnének közreműködni, igyekeznek felvállalni a Partium értékeit is. A későbbiekben a történész egy előadás során mutatta be Kölcsey, a „világéletében gyönge testű, betegségekkel küszködő, mindössze negyvennyolc évet megélő férfiasan kemény lelkű ember” életét, aki kiterjedt és fontos életművet hagyott hátra. Szó esett azokról az olykor kíméletlen írásairól is, melyekben elmarasztalta többek között Csokonait és Berzsenyit, s nem vette észre, hogy amiért egy életen át harcolt, az pont kettejük költészetében fogalmazódott meg a legmagasabb szinten. A közönség eleinte mint kritikust és irodalmi vitatkozót ismerte meg. Élete végső éveit a nagy politikai perek töltötték ki, végső tevékenysége Wesselényi védelme volt, de a főtárgyalást már nem érte meg, 1838-ban halt meg egy szervezetén elhatalmasodó nátha következtében. „Nevét, emlékét a köztudatban múlhatatlanul idézi Nemzeti Himnuszuk. Életműve és emberi tartása miatt megérdemli, hogy születésének 225. évfordulóján megemlékezzünk Nagyváradon is róla” – hangzott el.

Versek

Meleg Vilmos színművész összeállítást adott elő Kölcsey Ferenc verseiből, Névben él csak, többé nincs jelen címmel. Tizenegy költeményt szavalt el, végül pedig a Himnuszt. A színművész főleg azokra a hazaszeretet és nemzetféltés által uralt versekre helyezte a hangsúlyt, melyeket akár első hallásra is könnyű felfogni, s amelyek hozzá is közel állnak, mondta el utóbb, kérdésünkre válaszolva.
A rendezvény második felében bemutatkoztak a jelenlévő civil szervezetek képviselői, majd kerekasztal beszélgetés következett, melynek során a résztvevők a határon átnyúló együttműködéssel kapcsolatos tapasztalataikat osztották meg, elképzeléseiket jövőbeli közös tervekről, együttműködési formákról.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter