A hetedik szavalóverseny az új kultúrházban

A hetedik szavalóverseny az új kultúrházban
A hetedik Számadó Ernő Szavalóversenyt tartották szombaton Érkeserűben, amely egyben az első közösségi rendezvény is volt a tavaly felújított és felszerelt kultúrházban.

A Budapesten született, de az Érmelléken otthonra talált Számadó Ernő költő tiszteletére a hetedik szavalóversenyt tartották meg az elmúlt szombaton Érkeserűben. Annak idején az elsőt a kultúrházban tartották, aztán a továbbiakat a költő nevét viselő iskolában, most pedig visszaköltöztek a tavaly felújított és felszerelt kultúrházba, és ezzel mintegy rendhagyó avatóként megtartották ott az első közösségi rendezvényt (lakodalmak már voltak), tudtuk meg Faur-Kis Angéla tanárnőtől, a verseny főszervezőjétől. Az ünnepség kora délelőtt Számadó Ernő szobránál kezdődött, ahol a főszervező köszöntője után dr.Pető Csilla tanfelügyelő méltatta a költőt, illetve az emlékét ápoló helyi közösség munkáját. Az önkormányzat nevében a helyi illetőségű Dandé Ottó, Kiskereki község alpolgármestere, utána Gavrucza-Nagy Emese református lelkész köszöntötte a megjelenteket, Kardos M. Róbert színművész, Boros József és Boros Emőke tanárok szavaltak, a református gyülekezet kórusának éneke után pedig megkoszorúzták a szobrot.

Huszonhat szavaló

A kultúrházban már Gavrucza Tibor ny.lelkész, az utóbbi években megjelent Számadó-kötetek szerkesztője, továbbá Oroszi Magda helyi lelkész üdvözölte a versenyzőket és a hallgatóságot (mindkettő soraiban ott voltak a falu magyarországi testvértelepüléséről, Öcsödről érkezett vendégek), majd az érmihályfalvi GGG Irodalmi Stúdió mutatta be – Pető Csilla későbbi szavaival élve – “magas művészi fokon” erre az alkalomra összeállított Számadó Ernő-műsorát. Mindezek után kezdődött meg a szavalóverseny, melyre 16 V.-VI. osztályos és 10 VII.-VIII. osztályos nevezett be egy-egy Számadó és szabadon választott verssel. Kora délután ülhettek a vendégek asztalhoz, miközben Czirják Enikő, Balajti Irén, Jakó Jolán és Szabó Júlia kézművesmunkáinak kiállítását lehetett megnézni. A díjkiosztó ünnepség az érsemjéni Ezüstperje néptánccsoport szatmári és mezőségi táncával kezdődött, utánuk a helyi népdalkör a lokálpatriotizmust erősítő népdalcsokrot adott elő.

Ha lát, elégedett

A szavalóversenyek tartása magyar specialitás tájainkon, amit mi fontosnak tartunk, egyrészt, mert gazdag bemutatható irodalmunk van, másrészt lehetséges, hogy ilyeneken fedezzük fel a jövő művészeit – mindezt már Pető Csilla mondta, amikor a mellette Boros József tanár és Sütő Éva újságíró/költő alkotta zsűri nevében értékelte a látottakat-hallottakat. Hozzátette a jövőre nézve: a versválasztáskor érdemes figyelembe venni, hogy milyen életkorú fiú vagy lány a szavaló, és azon is érdemes elgondolkodni a pedagógusoknak, hogy kell-e szavaltatni azt a gyereket, aki láthatóan csak azt várja, hogy túl legyen rajta? A jutalmak, ajándékok átadása során a szervezők nem feledkeztek meg a felkészítő tanárokról sem. Ha Számadó Ernő lát bennünket, akkor most bizonyára elégedett, örül a ragaszkodás láttán, mondta mintegy zárszóként Pető Csilla, Faur-Kis Angéla pedig a jövő évi viszontlátás reményében búcsúzott az idei szavalóverseny résztvevőitől.

A szavalóverseny legjobbjai

Ötödikesek-hatodikosok: 1. Kocsis Alexandra (Margitta), 2. Tóth Judit Eszter (Érmihályfalva), Farkas Győző (Öcsöd), 3. Coznici Teodóra (Margitta), Koncz Richárd (Székelyhíd), Suki Nándor (Öcsöd);
Hetedikesek-nyolcadikosok: 1. Mátéfi Dalma (Öcsöd), Kelemen Lilla (Érmihályfalva), 2. Hengye Anasztázia (Ottomány), 3. Munkácsi István (Székelyhíd), Dandé Csongor (Érkeserű). Különdíjas Tóth Ildikó (Öcsöd). A szavalóverseny tavaly alapított fődíját Kovács Csenge (Érmihályfalva) kapta.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter