A hét receptje: piskóta kerek formában, annyira lágy és finom…

A hét receptje: piskóta kerek formában, annyira lágy és finom…

Az ünnepekre olyan recepteket ajánlunk,
melyekben kedvüket lelhetik és szívesen
fogyasztják majd szeretteik körében.

Hozzávalók: 8
tojás, 8 kanál olaj, 11 kanál
víz, másfél csésze liszt,
másfél csésze cukor, 1 csomag
sütőpor, 4 dkg kandírozott narancs
vagy citrom, ízlés szerint, 1 citrom vagy
narancs esszencia;

Elkészítési
mód
(idő: 1 óra,
összetettség: egyszerű)


  1. A 11 kanál vízből és
    másfél csésze
    cukorból szirupot főzünk, majd
    hagyjuk kihűlni.


  2. A tojások fehérjét pici
    sóval kemény habbá
    verjük, majd lassanként
    hozzáadjuk a
    tojássárgákat
    (egyenként), a 8 kanál olajat,
    majd az átszitált és a
    sütőporral elkevert lisztet.
    Végül hozzáadjuk a
    kandírozott narancsot és az
    esszenciákat.


  3. A masszát egy kerek tepsibe tesszük
    (én 22 cm
    átmérőjű teflont
    használok – fotó), amit
    előzőleg meglangyosítok
    és vajjal kenek ki. 30-35 percre a
    sütőbe tesszük.


  4. Azt tanácsolom, hogy az első 10
    percben ne nyissuk ki a sütő
    ajtaját és ne mozgassuk meg az
    edényt, mert akkor nem nő meg olyan
    szépen a piskóta.


  5. Amikor elkészült, kivesszük a
    sütőből és a
    formában hagyjuk kihűlni.


Tálalás


Tálcára tesszük és
meghintjük porcukorral.



Jó étvágyat!


Kellemes ünnepeket!


A receptet karmenn javasolta

Tudjon meg többet a receptről a
culinar.ro fórumán.