A helyi tanács kijelölte az igazgatótanácsi tagokat

A helyi tanács kijelölte az igazgatótanácsi tagokat
A nagyváradi helyi tanács keddi ülésén egyéb határozatjavaslatok megszavazása mellett titkos szavazáson döntött a város többségi tulajdonában lévő vállaltok igazgatótanácsainak személyi összetételéről.

 

A nagyváradi helyi tanács idei utolsó ülésén többek között megszavazta a helyi adókról és illetékekről szóló határozatjavaslatot. Az idei évhez képest a leglényegesebb változás az, hogy a magánszemélyek jövőre 4,2 százaléknyival többet kell fizessenek a tulajdonukban lévő ingatlan után. Például egy kétszobás lakás tulajdonosa, aki az idén 118 lej ingatlanadót fizetett, jövőre 123 lejt fog fizetni. Ugyanakkor érvényben marad a nyolc százalékos adókedvezmény azon magánszemélyek számára, akik a tavaszi adóhatáridőig minden helyi adójukat és illetéküket befizetik. A 4,2 százalékos emelés az inflációs rátát követi. Az elfogadott határozat értelmében a telkek és a szállítójárművek esetében nem kell majd jövőre több adót befizetni mint az idén, ugyanakkor a jogi személyek esetében az ingatlanadó értéke sem fog változni 2013-ban. A nagyváradi helyi tanács új illetékeket is bevezet: az önkormányzat közlekedési konzultatív bizottsága által kiállított jóváhagyásáért magánszemélyek 50, jogi személyek 100 lejt kell majd fizessenek, a Városrendezési és Urbanisztikai Bizottság jóváhagyása 20 lejbe fog kerülni. Ugyancsak a jövő évtől 14 százalékkal emelkedni fog a válások adminisztratív úton történő felbontása, azaz az eddigi 350 lej helyett 400 lejbe fog kerülni, míg a városháza nagytermét jövőre már csak egész napra lehet kibérelni 500 lejért.

A helyi tanács keddi ülésén megszavazta a Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) alaptőkéjének növelését. Ez oly módon történik meg, hogy 4.846 egyenként 1000 lej értékű részvényt bocsátanak ki. A kedden megszavazott határozat nyomán az OTL alaptőkéje 14.486.000 lej lesz. Egy másik megszavazott napirendi javaslat szerint a dr. Gavril Curteanu városi kórház kezelésébe adták at azokat az intézményeket, például a tüdőszanatóriumot, amelyekben egészségügyi tevékenység folyik, de amelyek eddig adminisztratív szempontból a város ingatlankezelőségéhez tartoztak.

Utolsó napirendi pontként megszavazták az önkormányzat többségi tulajdonában lévő vállalatainak (Hőerőmű, Közterület-fenntartó Vállalat, Helyi Közszállítási Vállalat, Vízművek, Eurobusiness) igazgatótanácsi tagjait. Mint arról a tanácsülés után Delorean Gyula RMDSZ-es tanácsos tájékoztatott, egy kormányhatározatban módosították azt a törvényt, mely arról rendelkezik, miképpen kell delegálni az önkormányzati többségű vállalatokba az igazgatótanácsi tagokat. A módosítás értelmében egy közbeszerzési eljáráson kiválasztott céghez kellett benyújtsák az igazgató tanácsi tagjelöltek a jelentkezésüket, és mindegyik jelölt meg kellett nevezze azt a vállalatot, melynek igazgatótanácsába be szeretett volna kerülni, Mivel többen jelentkeztek ezekbe a tanácsokba, mint ahány hely ezekben a testületekben van, ezért a helyi tanács titkos szavazással döntötte el az igazgatótanácsok összetételét.

Pap István