A hattyúk tava: Kijevből Váradra

A hattyúk tava: Kijevből Váradra
A Kijevi Balettszínház mutatja be rövidesen Nagyváradon A hattyúk tavát. A négy felvonásos produkciót a tervek szerint csak egyszer játsszák itt, október 23-án, 19 órától.

 

Nagyváradra érkezik egy klasszikus előadással a Kijevi Balettszínház. Pjotr Iljics Csajkovszkij A hattyúk tava című művét adják elő, amely a balettirodalom egyik legtöbbet játszott darabja. A váradi előadás október 23-án 19 órától lesz a színházban. Jegyek már kaphatóak 50, 80, illetve 130 lejes áron.

Az előadókról

A Kijevi Balettszínház Ukrajna vezető társulata, Ukrán Nemzeti Balett néven is ismert. Szinte kizárólag klasszikus darabokat mutat be, illetve nagyon gyakran turnézik számos országban. Jelenleg 24 különböző előadás szerepel a repertoárjukban, ezzel a világ egyik legtöbb produkciót „éltető” társulatának számítanak.

1867-ben alapították e balettszínházat, s 1893-ra nőtte ki magát akkorára, hogy nagyszabású színpadi produkciókat is bemutathatott. Turnézni az 1950-es években kezdtek, akkor még csak Európa kommunista elnyomás alatt lévő államaiban, a 60-as években azonban már más országokat is elkezdtek bejárni. 1990 után kezdődött a kvázi aranykoruk, amikortól több kontinenst is bejárnak előadásaikkal.

A társulatnak mintegy 150 táncosa van, otthon Kijevben havonta 16 előadást tartanak. Ismert táncosok is tevékenykedtek náluk, illetve kerültek ki soraik közül, köztük van például Alina Cojocaru vagy a moszkvai Bolsoj sztárjai, Szvetlana Zakharova, Maxim Beloszerkovszkij.

Legutóbb egyébként Bukarestben mutatta be a társulat A hattyúk tavát, idén májusban.

Szeghalmi Örs