A háromszor avatott, kétszer menekített szobor ünnepe

A háromszor avatott, kétszer menekített szobor ünnepe
Háromszor helyezték talapzatára, közben kétszer kellett menekíteni a világ 5., Erdély és Partium első Kossuth szobrát, mely Bihardiószegen áll. Vasárnap a harmadik avatás 15. évfordulója apropóján sok minden szóba került történelemről, politikáról, az állandó változásban lévő múltról.

Mintha csak a sötét esőfelhőket akarta volna eloszlatni, úgy csengett-bongott vasárnap délelőtt a bihardiószegi református templom harangszava, amikor a Kossuth-ünnepségre hívott. Ha nem is tudtam volna, mi az összejövetel célja, már akkor is”gyanús” lett volna, hogy a templom melletti Kossuth Lajos szoborral “valami történt”, még autóból nézve is jól láthatóan (mint később kiderült, megújíttatták). Aztán sorban mindenre fény derült, ahogyan haladt előre a megemlékező ünnepség, melyet abból az alkalomból szervezett a helyi Zichy Gazdakör és a Partium Alapítvány, hogy 215 éve született Kossuth Lajos, diószegi szobra pedig 15 éve került újra a helyére. Az ünnepi istentiszteleten Csűry István királyhágómelléki püspök volt az igehirdető, aki a meggyógyított vak ember példázatán keresztül arról beszélt, hogy “van ártatlan szenvedés”, amikor nem értjük, hogy egy egyént vagy akár egy nemeztet is miért súlyt büntetés. A válasz: bármilyen nehéz helyzetben is tudni kell dicsőíteni az Urat, mert az ártatlan szenvedőnek is van jövője, van kinyújtott kéz, amit megfoghat. Az egyházközség kórusának szolgálata is elhangzott közben, majd Bara László helyi lelkész köszönte meg a püspöki szolgálatot, illetve köszöntötte a vendéglátó és a más felekezetekhez tartozó híveket, a hagyományőrzőket, kórusokat és a vendégeket: Markó Béla költőt, Pásztor Sándor MT-elnököt, Lakatos Péter számvevőszéki tanácsost, korábbi képviselőt, az esemény ötletgazdáját, dr. Földes Bélát, a Partium Alapítvány elnökét, Biró Rozália képviselőt, majd az időközben megérkezett Cseke Attila szenátort, illetve Mados Attila polgármestert.

“Valami nagy dolog”

Felelevenítette: 15 éve éppen segédlelkész volt Diószegen Gellért Gyula tiszteletes mellett, így közvetlenül vannak emlékei az akkor szoborújraállítást kísérő “mérhetetlen lelkesedésről és büszkeségről”. Érezhető volt, hogy “valami nagy dolog” történt akkor Diószegen, ám az elmúlt másfél évtizedben a helyiek hozzászoktak a szobor látványához. Manapság halljuk-e még Kossuth nótában megfogalmazott üzenetét, odaállunk-e még a regimentbe? – tette fel a kérdést Bara László, a választ is megadva: a magyar és keresztény szabadság érdekében halljuk meg! A következőben Markó Béla költő mondott beszédet, aki 15 évvel korábban is szónok volt, akkor az RMDSZ szövetségi elnökeként. Mint fogalmazott, Biharba mindig szívesen jön, mert tenni akarást és optimizmust tapasztal, mint például Diószegen, mely 1896-ban és 2002-ben is élen járt szoborállításával. Visszaemlékezett, hogy 15 éve bizakodóbb időket éltünk, Erdély arca kezdett átalakulni, ám mifelénk a múlt is állandó változásban van. Eközben a diószegi szoborállítás egy jel volt: lehetne másként, lehetne tisztelni, hogy mindenkinek joga van a múltjához! Akkoriban zajlottak a viták az aradi szabadságszoborról, mely 2004-ben aztán kikerült a Tűzoltó térre. Bár reménykedtünk benne, ezzel nem fejeződött be “a szobrok harca”, újrakezdődtek a tábla-lefestések, iskolabezárások, zászlóvételek, a demokratikus kibontakozás megtorpant.

“Kinek volt igaza?”

A József Attila-díjas költő kitért a román egyesülés jövőre esedékes megünneplésére is. Miközben újra nemzetállamok épülnek Európában, Románia letagad-e majd bennünket, mint létező kisebbséget, vagy egy közös hazát ünnepel? – tette fel (a sokak számár valóban költőinek hangzott) kérdést. Visszatérve a diószegiek úttörő szerepére (a világon az 5., Erdélyben és a Partiumban az első Kossuth-szobor volt az övék 1896-ban – szerz. megj.), kifejtette: a kiegyezéskor Kossuth nem értett egyet Deák Ferenccel, miközben utóbbi egy kiemelkedő fejlődéshez vezette ezáltal Magyarországot, minek eredményei jórészt odavesztek a kiegyezésből is fakadó trianoni döntés nyomán, mintegy igazolva Kossuthot. Kinek volt akkor igaza? Mindkettőnek, vélte Markó, aki szerint mindkettőtől tanulnunk kell, csakúgy, mint a diószegiektől a makacs reményt, hiszen “a szobrok veszélyesek, arra biztatnak, hogy soha ne adjuk fel”. A “főszereplő” szobor történetét Jakab László főgondnok idézte fel. Megtudtuk, hogy 1896. október 24-én avatták a két variáns közül a fiatalabb, 1892-ben a község díszpolgárává választott Kossuthot megörökítő, 365 forintba került, 75 cm-es mellszobrot (talapzattal 2,5 m). Először 1932-ben kellett menekíteni (a templom orgonájába rejtették), 1941-ben tették ki újra, mai helyére (korábban a főbejárattól jobbra volt, a kertben, manapság balra van, a kerítésből kimetszett területen).

Staféta átadása

Másodjára 1946 őszén menekítették, akkor előbb a szomszédos Kisjankára került, 1988-ban vissza egy diszószegi portára, persze mindig titokban. Az egyház 1994-ben kapta vissza, ’99 – 2000-ben restaurálták, majd a templomban helyezték el a szóban forgó 2002-es avatóig. A régiek mindig kalapot emelve mentek el a szobor előtt, idézte fel az egykoriaktól hallottakat Jakab László. Az ifjúsági kórus 2 énekszáma után Mados Attila idézett fel néhány mai negatívumot, melyekre ráillik Markó megfogalmazása: megtorpant a demokrácia. A polgármester úgy vélte, az ünnep akkor teljes, ha gyerekeink is magukénak érzik szellemiségét, ennek jegyében 4 fiatalnak “átadta a stafétát”, egy Kossuth idézettel: “A haza örök, s nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.” A templombeli esemény zárásaként Bara László felolvasta azok neveit, akik részesei voltak a 15 évvel ezelőtti szoborállításnak, ám a vasárnapi évfordulót már nem érhették meg, emléküknek egy perces néma főhajtással is adóztak…

Kossuth nóták

Írásunk elején említettük a harangszót, melynek sikerült az ünnepség kinti részének idejére elhessegetni az esőt, sőt, még a napsugarak is kíváncsiak voltak arra, ahogyan a Széchenyi István nevét viselő hagyományőrző huszárok díszőrsége mellett a székelyhídi férfikórus – mi mást? – Kossuth-nótákat énekelt. Utána Nagy Csaba tárogatóművész zenei kísérete mellett a politikusok, intézmények és szervezetek képviselői megkoszorúzták az ünnepség alkalmából újra restauráltatott szobrot. A püspöki áldás és a Himnusz éneklése után a vendégeket, meghívottakat ünnepi ebéd várta a kultúrházban.

Rencz Csaba