A három kevesebb, mint az egy

A három kevesebb, mint az egy
A romániai magyarság képviseletét jelenleg három magyar párt vállalja fel, ám megeshet, hogy a pluralitás ahhoz vezet, hogy nem kerül be magyar párt a parlamentbe a választást követően.

 

Az idei évben hazánkban helyhatósági és parlamenti választásokra kerül sor, melynek igencsak nagy a tétje a romániai magyarság szempontjából. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke tegnap Szatmár megyébe látogatott, ahol a helyi politikusokkal egyeztetett a 2012-es év feladatiról, illetve az eddig elért eredményekről. Az elnök ugyanakkor a szatmári magyar sajtó képviselőivel is találkozott, akikkel az aktuálpolitikai kérdésekről folytatott kötetlen értekezést. Mivel az idei évben egyszerre szervezik meg a helyhatósági és parlamenti választásokat Kelemen elmondta, hogy a jelöltállítás és a választási kampány is új stratégiák kidolgozását követeli meg, ám mindenképp konzultálnak a magyar választópolgárokkal is, hiszen csak általuk lehet a választásokon jó eredményt elérni. Szatmár megyében a helyi szerveztek döntik majd el, kit milyen funkcióért küldenek harcba, de a jelöltindításkor mindenképp figyelembe fogják venni az RMDSZ eddigi szokásait. A polgármesterjelöltek indításakor csak a választópolgárok véleményét veszik figyelembe, és nem a két másik magyar párt, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) véleményét, mondta Kelemen. Kereskényi Gábor, az RMDSZ Szatmárnémeti szervezetének elnöke kihangsúlyozta, a Szatmárnémeti és a Szatmár megyei szervezetek a jelöltek állítását több koncepció alapján döntötték el az eddigi választási ciklusokban, melyek jó döntéseknek bizonyultak. Ezen a módszeren idén sem szeretnének változtatni. Kereskényi elmondta, arra is szeretne példát látni, hogy a konkurens magyar pártok nemcsak az RMDSZ programját támadják, és ezzel kívánnak eredményesek lenni a választásokon, hanem saját kormányzási programokat dolgoznak ki, melyekkel a választók elé állnak.

Új stratégiára van szükség

Kelemen kihangsúlyozta, hogy az idei választási kampány során új stratégiát kell kidolgozzanak, hiszen a helyi sajátosságokról, és az országos politikai helyzetről is beszélniük kell. Az SZFÚ riporterének kérdésére a Szövetség elnöke elmondta, hosszú távra terveznek, mely célok között szerepel az, hogy a következő kormányzási ciklusban is szerepet vállaljon az RMDSZ, természetesen a kormánypárt oldalán. Azonban akkor sem fognak elkeseredni, ha ellenzékbe kerülnek, hiszen az ellenzékben is van élet. A jelenlegi közvélemény-kutatások alapján az RMDSZ bekerül a parlamentbe. Amennyiben a Szociál-Liberális Szövetség (USL) több mint 50 százalékos aránnyal nyeri meg a választást, nem lesz szüksége az RMDSZ-re a kormányzáshoz. „Nem szabad elfelejtenünk a 2008-as eseményeket, amikor az akkor szövetségen levő Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Demokrata- Liberális Párt (PDL) képviselői összevesztek, és a szocialisták pillanatok alatt lerúgták ellenfelüket a politikai palettáról. Ők azok, akik pillanatok alatt hátat fordítanak partnerüknek, ha már nincs szükségük rá” – mondta az országos elnök. Amennyiben nem ér el az USL 50 százalék fölötti sikert, akkor szükségük lesz az RMDSZ-re a kormányalakításhoz, vélekedett Kelemen. Az RMDSZ arra törekszik, hogy a következő választási ciklusban is együttműködő partnere legyen a kormánypártnak, természetesen a magyarság érdekeit szem előtt tartva.

 

A kevesebb néha több

A magyarság bekerülésének esélye a kormányba minden újabb magyar párt megjelenésével csökken, hiszen ebben az esetben nem érvényes az az aritmetikai elv, hogy a több párt jelenléte erősebb képviseletet jelent. Kelemen elmondta, hogy márciusban öt megyében, többek között Bihar és Hargita megyében tartanak időközi választást a megüresedett képviselői és szenátori helyekre, melyre nemcsak a parlamentben levő pártok indíthatnak jelölteket, hanem függetlenként is versenybe lehet szállni. Csehi Árpád, az RMDSZ Szatmár Megyei szervezetének elnöke úgy vélekedett, hogy a márciusi időközi választások az őszi választások főpróbáját jelentik. „Az eredmények ismeretében minden magyar párt képviselője el kellene gondolkodjon, és a veszteseknek a győztes párt mögé kellene állniuk, bármelyik pártról is legyen szó” – vélekedett Csehi, aki ugyanakkor arra kérte a többi magyar párt képviselőjét, hogy támogassák az RMDSZ-t a mindennapi harcok megvívásában. „Egy-egy új magyar tannyelvű iskolai osztály, illetve óvodai csoport létrehozása komoly csatározások lévén születik meg, ehhez várjuk a támogatókat” – hangsúlyozta a megyei elnök.

 

Gazdasági stabilitás

Kelemen Hunor elmondta, hogy a sorozatos támadások ellenére, melyek a jelenlegi kormánypártokat érik, az elmúlt két évben meghozott döntések helyesnek bizonyultak, hiszen két nehéz gazdasági évet követően sikerült az ország gazdaságát stabilizálni, sőt, minimális gazdasági növekedést is elérni. „Mindezen sikerek a lakosság, az adófizető állampolgárok áldozata által valósulhatott meg” – hangsúlyozta a Szövetség elnöke, aki elmondta, hogy az idei évben a választási év ellenére is a gazdasági helyzet stabilitásának megtartásán dolgoznak, melynek érdekében a kis- és közepes vállalkozások és a munkahelyteremtő programok kidolgozását helyezik előtérbe, ugyanakkor a hatékony családtámogatási program kidolgozásán és a kisebbségi törvény elfogadásán is dolgozni fognak.