A harag fűt mostanság a Rogériuszon

A harag fűt mostanság a Rogériuszon
Jelenleg csak a harag fűti konstansan Nagyvárad-Rogériusz lakóinak egy részét. A hőszolgáltató azt ígéri, ehelyett hamarosan már ismét ő fogja. A vacogók ugyanakkor mindenképp kártérítésre is jogosultak, a normatíva szerint, ha kimaradt náluk a fűtés és/vagy meleg víz.

Volt, aki szinte sírva, a többség viszont dühösen panaszkodott arra, hogy Nagyvárad legnagyobb lakónegyedének, a Rogériusznak a jelentős részén hetek óta nincs rendesen sem fűtés, sem meleg víz, mivel nem fejezték be időben a hálózat felújítását. Mint ismert, az adott részeken csak felváltva adnak fűtést, illetve meleg vizet, míg máshol ez a váltogatás sem így ment, hanem némi fűtés volt, meleg víz pedig egyáltalán nem. A témával kapcsolatos fórumot hívott össze e témában egy szervezet, a Rogériusz Koalíció nevű civil csoportosulás, aholis a hőszolgáltató képviselői, egyes helyi tanácsosok (már akik a meghívásra eljöttek), lakótársulási képviselők voltak a meghívottak, és persze a polgárokat is várták – bár ezúttal nem reklámozták meg a szerda esti tanácskozást, pontosabban csak Facebookon terjedt a meghívó. A legfontosabb újdonság, hogy Mihai Cabai, a szolgáltató Termoficare Rt. Műszaki igazgatója a fórumon azt mondta: várhatóan most péntekre fejezi be a kivitelező a munkálatok legnagyobb részét, és akkor még e hét végén mindenütt megindulhat a megszokott szolgáltatás.

Jobbra-balra

Az előzmények érdekesek: még a sajtót is félrevezették az illetékesek, amikor nemrégiben előbb nekünk is azt nyilatkozták ugyan, hogy még hetekig nem lesz mindenütt fűtés Váradon, aztán mégis olyan összesítést adtak közleményben, amely szerint lényegében mindenütt van már, eltekintve pár apró kivételtől – aztán kiderült, hogy e kivételek egyáltalán nem aprók. Cabai a rendezvényen azzal magyarázta a szolgáltatás akadozását, hogy a kivitelező nem készült el időben a fővezeték-cserékkel. Hozzátette: „Mi már hónapokkal ezelőtt jeleztük nekik, hogy a határidő a fűtési idény kezdete. Sokszor elmondtuk nekik, hogy addig fejezzék be, de nem tették meg.” Amúgy egy szerencsétlen megfogalmazással is élt – épp azt magyarázta a felháborodott polgároknak, miért nincs rendesen víz és fűtés, majd (anélkül, hogy realizálná, mit mond), ezzel az amúgy szokványos román fordulattal zárta: „nem tudom, mennyire melengetik ezek az információk Önöket” („nu ştiu cu ce vă încălzesc aceste informaţii”). A rogériusziak felháborodását jól mutatja, hogy amikor én magam pár napja a budapesti reptérről igyekeztem haza, egy olyan busz várt, amelynek a sofőrje – amint szóba elegyedünk – egyből minősíthetetlen átkokat kezdett szórni a váradi önkormányzatra, majd a hazautat azzal töltötte, hogy ismételgette az átkokat, a fűtési hiányosságokat jelölve meg haragja okaként. Az is kiderült róla, hogy a sofőrködés mellett épp egy rogériuszi lakótársulás elnöke.

A gond maradna…

Nos, a Rogériusz Koalíció fórumán mások is dühösen, kétségbeesetten panaszkodtak. És együtt követelték a szolgáltató vezérigazgatójának, Stănel Neculának a leváltását. Ugyanakkor ott volt a hallgatóságban Mircea Matei volt PD-L-s politikus is, aki 2010–2012 között az helyi közművek országos szabályozó hatóságát vezette, és ő arra mutatott rá: „ha le is váltanák az igazgatót, a megkezdett és be nem fejezett munka, azaz a gond maradna”. Szabó József tanácsos azt mondta, a tanácsban épp a fórum napján hallgatták meg a szolgáltató vezérigazgatóját, és éles vita volt. Hozzátette: most látszik, hogy sajnos nincsenek igazi szakemberek a szolgáltató kötelékében. Az egyik felszólaló azt kifogásolta, hogy az RMDSZ-es Szabó és párttársai csak ilyen fórumokon szólalnak meg a lakosság oldalára állva, a tanácsban nem fogalmaznak meg bírálatokat. Az érintett erre azt reagálta, hogy most itt volt alkalma kritizálni, de majd a tanácsban is fog. A szóban forgó részvénytársaság képviselői amúgy azt is elmondták: csak tavaly télen 1100-nál is több meghibásodás volt a váradi fűtésrendszerben 6 hónap alatt, mivel az elavult, és valóban cserélni kell. Ám egyrészt a kivitelező még nem végzett a csőcserékkel, másrészt meg a teljes hálózat tulajdonosa a váradi önkormányzat, ennek is sürgetnie kellett volna. Amúgy az uniós támogatású projekt keretében most az első szakasz zárul le nagy nehezen, amikor 17 és fél kilométernyi csövet cserélnek ki, jövőre jöhet a második szakasz, nagyjából ugyanilyen távon. Jelenleg a hőerőműtől, azaz a CET-től a város felé kiinduló főnyomócső-rész van kiiktatva, ezt cserélik. Az új ígéretek szerint ezzel péntek délután végeznek majd, és indulhat a folyamatos távfűtés- és melegvíz-szolgáltatás mindenütt.

Csakhogy a lakosok egy része már nem elégszik meg ennyivel. Egy (a PNL-vezette városban ellenzékinek számító PSD-s) tanácsos arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy kártérítésre van joguk. A szolgáltatási szerződések szerint ugyanis a szolgáltatónak meg kell térítenie a kiesett fűtés és víz ellenértékét, akkor is, ha nem is szedte be azt. A PSD-s segítséget is ajánlott a jogi fellépés megszervezésében, ám a politikum eme beavatkozását elhárította Adrian Simon, a Rogériusz Koalíció képviselője, aki a fórum végén lapunknak elmondta: kíváncsian várják, hogy végül mikor áll helyre a szolgáltatás, de bármikor is, az eddigi tarthatatlan állapotok miatt ők továbbra is mennek előre azzal a kezdeményezéssel, hogy a szolgáltató vezérigazgatóját meneszteni kell.

Szeghalmi Örs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter