A gyermekkönyveket ünneplik

A gyermekkönyveket ünneplik
Április 2-án, szombaton a Szigligeti Színház és a Diákokért Egyesület szervezésében egész napos programmal ünneplik a Gyermekkönyvek Nemzetközi Napját a Szigligeti Stúdióban.


A Gyerekkönyvek Nemzetközi Napját 1967 óta tartják világszerte, Hans Christian Andersen dán meseíró születésnapján, és idén először a Szigligeti Színház és a Diákokért Egyesület szervezésében Nagyváradon is megünneplik ezt úgy, hogy a Szigligeti Stúdióban április 2-án előadásokkal, kézműves-foglalkozásokkal és könyvbemutatókkal várják az érdeklődőket, nem csupán a gyermekeket, hanem a szüleiket, nagyszüleiket is.

Az ötletgazda Pető Dalma volt, a kezdeményezéséhez pedig pozitívan állt hozzá Perecz Simó Annamária, a Diákokért Egyesület elnöke, Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója és Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat vezetője. Arra is gondoltak, hogy a hiánypótló rendezvénynek kifejezetten váradi jellege legyen, vagyis a meghívottak, illetve a fellépők kötődjenek valamiféleképpen a városhoz. És hogy a program még vonzóbb legyen, meseíró versenyt is hirdettek- 25 pályaművet kaptak szerda estig-, melynek eredményhirdetése szintén ekkor lesz. A zsűrit dr. Pető Csilla tanfelügyelő, a Nagyváradi Egyetem oktatója, dr. Bökös Borbála, a PKE tanára és Derzsi Ákos könyvkiadó-igazgató alkotja, a díjazott és a még kiválasztott alkotások pedig egy illusztrált füzetecske formájában május végén fognak megjelenni.

Az eredményhirdetésre, illetve a nyertes mese felolvasására 16 órától kerül sor, ezt megelőzően 15.30 órától Bökös Borbála egy könyvismertető főszereplője is lesz, ugyanis bemutatják a Szmirkó című regényét. Ennek célközönsége a 9-12 év közötti korosztály, és érdekessége, hogy a Magyar Gyermekirodalmi Intézet által felkért testület a huszonöt legjobb gyermekkönyv közé sorolta 2015-ben.

Előadások

Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Perecz Simó Annamária arról beszélt: sajnos manapság egyre kevesebb gyermek szeret mesét olvasni vagy hallgatni, inkább megnézi az ezekről készült rajzfilmfeldolgozásokat- ami nem ugyanaz-, és a legtöbb szülőnek sincs energiája, ideje rá, hogy nagyobb gondot fordítson például arra, hogy mesekönyvet vásároljon, mesét mondjon. Holott ahhoz, hogy egy gyermek felnőttkorában szeresse az irodalmi alkotásokat, már a megfelelő korban rá kell szoktatni erre. A szombati rendezvény egyik nem titkolt célja tehát, hogy fejlessze és bővítse a megszólítottak szépérzékét, rávezesse őket arra, hogy a könyvek értékek, és az olvasás a fantáziavilágot is gyarapítja. És mivel a gyermekek általában szeretik az énekeket, a zenét, 12 órától fellép a várad-rogériuszi 11. Számú Általános Iskola kiskórusa, 14 órától pedig a Lilliput Társulat Meseband együttese szórakoztatja megzenésített versekkel az egybegyűlteket.

A műsorterv részét képezi meg, hogy 11 órától a Lilliput Társulat A Négyszögletű Kerek Erdő című előadását lehet megtekinteni (egy jegy ára 6 lej, és a Szigligeti Színház pénztárában lehet megvásárolni),

12.30-tól Tóth Ágnes költőnő zenés gyermekvers műsora tekinthető meg (közreműködik Trifán László zeneszerző és Kinda Péter nagybőgős,13.10-től és 14.30-tól kézműves-foglalkozások zajlanak, illetve egy váradi könyvesbolt is jelen lesz a kínálatával.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter